Connect with us

Ez a nap

A pedagógusok csak a sajtóból értesültek arról, hogy jövőre bevezetik a Nemzeti alaptantervet és a kerettantervet

Megosztás

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal és a Szakképzési Innovációs Tanács mielőbbi összehívását sürgeti.

Hol marad az egyeztetés?

Az érdekvédelmi tömörülés keddi közleményében kezdeményezését azzal indokolta, csak a sajtóból értesültek arról, hogy elkészült és a következő tanévben bevezetik a Nemzeti alaptantervet és a kerettantervet.

Miután az új Nat korábbi változatának társadalmi egyeztetése megszakadt, a most bejelentett változat társadalmi egyeztetéséről egyáltalán nincs információ, a PSZ a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal ülésének haladéktalan összehívását kezdeményezi, továbbá az érdemi társadalmi egyeztetés azonnali megkezdését is. Erről a PSZ levélben tájékoztatta Kásler Miklós minisztert – jelezték.

A szakmai aggályokkal senki sem törődik

Kitértek arra is, hogy szükségesnek látják a Szakképzési Innovációs Tanács ülésének haladéktalan összehívását is, amelyet Palkovics Lászlónál, az ITM-et vezető miniszternél már kezdeményeztek. A szakszervezet az elmúlt egy évben többször megfogalmazta aggályait a szakképzés ismételt átalakítása miatt, továbbá azért, mert a szakképzést kiszakítanák a köznevelés rendszeréből.

Most pedig sürgeti a konkrét intézkedéseket tartalmazó cselekvési terv megvitatását a társadalmi partnerekkel. Ha szeptember 20-ig nem hívják össze a SZIT ülését, a PSZ megfontolja, hogy kilép a tanácsból – közölték.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük