Kerítésen innen

A pedofil bűncselekmények elkövetőinek többsége családtag vagy közeli ismerős

pedofil

Lengyelországban a kiskorúakkal szembeni nemi visszaélések elkövetőinek mintegy 38 százaléka az áldozat valamely családtagja, számos esetben pedig a család közeli ismerőse – derül ki a pedofília eseteit vizsgáló lengyel állami különbizottság kedden ismertetett jelentéséből.

A 2020-ban megalakult bizottságnak ez a második közzétett éves jelentése

A testület eddig összesen 513 esetet vizsgált feljelentés alapján, ebből az utóbbi évben 318 új esettel foglalkozott. 

Tavaly július óta a bizottság 96 ügyészségi bejelentést tett, ebből két eset a pedofília eltusolásával függött össze. Működése alatt a testület összesen 233 alkalommal kezdeményezett ügyészségi eljárást.

A bizottsági vizsgálat 161 esetben lányok, 114 esetben pedig fiúk szexuális zaklatására vonatkozik. Az áldozatok közül 82 tíz éven aluliak, kilenc pedig három éven aluli gyermek.

A pedofília elkövetésével gyanúsítottak között 265 a férfi és 20 a nő

A vizsgálatok mintegy 38 százaléka – összesen 106 eset – családon belül történtekre vonatkozik. A családhoz közeli környezethez – az egyik szülő élettársai, a család ismerősei, valamint szomszédjai – pedig a feltételezett elkövetők   összesen 42 esetben tartoztak.

A családon kívüli környezeten kívüliek közé tartozók közül a legtöbb, 57 vizsgált esetben az egyházi emberek az érintettek

A jelentés bemutatásakor Blazej Kmieciak, a vizsgálóbizottság elnöke elmondta: az egyházat érintő ügyek az utóbbi időben a közvélemény számára előtérbe kerültek. “Mindenki hallott róluk” – utalt Kmieciak a médiában ismertetett esetekre.

“Nem tudjuk viszont, hány olyan ügy van, amelyek más foglalkozásokat érintenek, és amelyekről nem hallottunk”

– tette hozzá.

Hangsúlyozta: a bizottság feladata “éppen az ilyen, a társadalom számára ismeretlen titkok felfedése”. 

A lengyel állami különbizottság a különféle társadalmi közegekben előforduló, akár több évvel korábban elkövetett pedofil esetek vizsgálatára hivatott

A héttagú testületben az államfő, a kormányfő és a gyermekjogi szóvivő egy-egy képviselője kapott helyet, három tagját a parlamenti alsóház, egyet pedig a felsőház választott meg hétéves időszakra. 

A bizottság büntetőeljárások kezdeményezése mellett arra is jogosult, hogy a pedofil tettekért jogerősen elítéltek nevét és foglalkozását egy nyilvánosan elérhető listán közzé tegye.

Lengyelországban 2019-ben szigorítottak a kiskorúakkal szembeni nemi visszaélésekért kiszabható büntetéseken: az ilyen bűncselekmény 5-től 30 évig, rendkívüli esetekben akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki érte, és nem évül el.

(MTI)

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

20 év a legfelső tízezer kerítőnőjének + pedofilok Magyaroroszágon

Friss híreink

About Author

Szólj hozzá!