Sorting by

×

A pedofil-törvény a lélek tudósai szerint ártalmas és veszélyes! – A voksszerző kampánytrükk…

Itt a nagy nyilvánosság előtt pirulva vallom be, hogy semmivel nem értek többet a pszichológiához és a pszchiátriához, mint bármely, középiskolát végzett magyar állampolgár, azaz nagyjában és egészében – semmit. De benne van az Alaptörvénynek nevezett joghalmazban, hogy az anya nő, az apa pedig férfi; és április 3-án népszavazás is lesz arról, hogy (egyebek mellett) kell-e az óvodásoknak a nemváltó műtétek lehetőségéről értesülni.

Ezért – lévén a közügyek iránt érzékeny állampolgár – felkeltette a figyelmem a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság nyilvános állásfoglalása az LMBTQ-passzusokkal megtoldott, ún. pedofil-törvény ügyében.

Tudomány és másság

A szervezetek Facebook-oldalukon tették közzé a szöveget, amelynek legfontosabb állítása, hogy véleményük szerint a 2021. évi LXXIX. törvény a fiatalok egy részének mentális egészségét kifejezetten veszélyezteti.

„Kötelességünk megfogalmazni szakmai álláspontunkat, mert a társadalomban a kisebbségben lévő csoportok, a többségtől valamilyen módon eltérő személyek stigmatizálásuk okán fokozottan veszélyeztetettek lehetnek különféle pszichés nehézségek kialakulása szempontjából”

– áll a szövegben. A pszichológusokat és pszichiátereket tömörítő szakmai szervezetek arról is írnak, hogy

„a születéskor meghatározott nem számos esetben még biológiailag sem olyan egyértelmű, mint amilyennek első megközelítésben látszik”,

illetve kifejtik, hogy

„a nemi identitás alakulása tehát pusztán biológiai megközelítésben is bonyolult és érzékeny folyamat, amely változhat az élet során”.

Az állásfoglalás kiemeli: tudományos vizsgálatokkal alátámasztott tény, hogy a heteroszexuális személyek, párok által felnevelt gyermekek közül éppen annyian válnak homoszexuálissá, leszbikussá, transzneművé (LMBTQ), mint a homoszexuális személyek, párok által felneveltekből. (Telex)

Mire jó a jogszabály?

Mármost a szakértői állásfoglalás alapján a lélekbúvárkodásban járatlan emberek számára is világossá válhat, hogy az említett törvény pedofíliára vonatkozó passzusai elfogadhatók, és hasznosak; a jogszabály szövegébe később bekerült – nevezzük így – LMBTQ paragrafusok (nemkülönben a tárgyban kiírt népszavazási kérdések) tudományos (biológiai és lélektani) megközelítésben vegytiszta hülyeségek.
A kérdés tehát önként adódik:

  • miért jó a magyar kormánynak egy alapvető szándékában helyes törvénybe hülye kiegészítő paragrafusokat pakolni?
  • Miért jó Orbán Viktornak az embereket a már meghozott, bár ostoba törvényről bornírt kérdésekkel népszavazásra buzdítani?

Több mint tíz éve annak, hogy szociológusok országos reprezentatív mintán kutatásokat végeztek heteroszexuális és LMBTQ személyek bevonásával a homoszexualitás magyarországi megítéléséről.

A homoszexualitás kategorizációja magyar válaszadók körében (2010), (átlagértékek: 1=teljes elutasítás 5=teljes egyetértés)

Magyar lakossági minta (1000 fő)                                      LMBTQ minta (200 fő)

1./Isten elleni bűn                                                                               2,54                                                                                       1,42
2./Társadalom elleni bűn                                                                  2,50                                                                                       1,30
3./Betegség                                                                                           3,68                                                                                       1,46
4./Deviancia                                                                                         4,04                                                                                       2,79
5./Magánügy                                                                                        4,20                                                                                       3,96
6./Emberi jog                                                                                       3,58                                                                                       4,74

A táblázat adatai ugyan egy tíz évnél régebben elvégzett felmérés tapasztalatait mutatják, de nem valószínű, hogy a „másság” mint gyűjtőfogalom megítélésében a magyar társadalom sokat változott volna, s ha igen, talán nőtt a tolerancia, de ugyanígy a másság szélsőséges elítélése is. Ha nagyon gorombán, és feltehetően nem egészen igazságosan, de legalább megközelítően pontosan fogalmazunk:

azt mondhatjuk, hogy a magyar többségi, heteroszexuális népesség tekintélyes része nem kedveli, vagy nagyon nem kedveli a buzikat. Ez tény. (De legalábbis annak látszik.)

Voksszerző kampánytrükk

És akkor feltehetően kormánykörökben, a kampánystratégák csapatában valakinek eszébe jutott, hogy ebből lehet politikai tőkét kovácsolni. Magyarországon lehet a kormánypártok javára választókat toborozni rejtett antiszemitizmussal (sorosozás), idegenellenességgel (migránsveszély) így alkalmasint lehet homofóbiával is, és lőn.

Megszületett a nevezetes pedofil-, a gyermekvédelminek hazudott törvény, amelyet csaknem egész Európa mocskosnak titulált, de a Fideszt ez nem zavarja, ha a honi homofób választói népességet arról győzi meg, hogy az illiberális-keresztény-nemzeti kormány (Orbán Viktor) majd megvédi gyermekeiket a homoszexuális propagandától és a másság veszélyeitől.

Ettől fogva a buziknak annyi! Ennek a förtelmes törvénynek és az idióta népszavazásnak tudományos, biológiai-pszichológiai alapja nincs, van ellenben elég ocsmány politikai hátországa, amennyiben a fideszes bűnszövetkezet egyes választói csoportok tájékozatlanságára, tévhiteire és némely gazfickók alantas indulataira építve próbál (nem kevés költséggel) szavazatokat szerezni. Ennyi az egész, nem több. Ilyenek. Fideszesek.

Kapcsolódó

 

A pedofil-törvény a lélek tudósai szerint ártalmas és veszélyes!

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.