Connect with us

Kerítésen innen

A polgármester csapott le a bajba került család házára

Megosztás

Egy kis Veszprém megyei faluban, Bében elárverezték egy négygyerekes család házát. A polgármester csapott le a „lehetőségre”.

Béb
Megosztás

Egy kis Veszprém megyei faluban, Bében elárverezték egy négygyerekes család házát. A vevő Brunner Imre polgármester, aki egyedül licitált az épületre, így a kikiáltási áron, 3 millió forintért vehette meg azt, és haladékot sem ad a családnak az ingatlan elhagyására.

Első utunk a községházához vezetett Bében, hogy megértsük, milyen indokok vezethették a polgármestert, amikor a bajba jutott hattagú család otthonára licitált

A végrehajtó 3 millió forintos kikiáltási árat szabott, ami nem tűnt túl soknak a házért. Bében jelenleg nincs ugyan eladó ingatlan, de év elején egy nagyjából hasonló méretű és állapotú házat 13,9 millió forintért hirdettek az egyik ingatlanos portálon, igaz, az a telek nagyobb volt.

A család először megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy az első szakaszban senki sem licitált, ám kiderült, korai volt az öröm: mindössze két és fél perccel a határidő lejárta előtt valaki a kikiáltási árnak megfelelő 3 millió forintos ajánlatot tett.

A licitnaplóból nem derült ki a vevő személye, pár nappal később azonban az elküldött árverési jegyzőkönyvben már szerepelt a vevő neve: Brunner Imre volt az.

A falu polgármestere

Szerencsénk volt, az irodája előterében találtuk meg őt.

Jó napot kívánok, Brunner Imrét keressük.

Jó napot, én vagyok az.

A 24.hu-tól jöttünk, és azért szeretnénk beszélni, mert ön az egyik falubelije házát vásárolta meg egy végrehajtási eljárás során.

Nem nyilatkozom.

Mi volt a célja ezzel az ügylettel?

Nem nyilatkozom.

Mit szóltak a faluban, hogy saját választópolgárai házára licitált?

Nem nyilatkozom.

Nem érzi visszásnak, hogy polgármesterként tulajdonképpen a saját polgárait fosztotta meg az otthonuktól?

Nem nyilatkozom.

A polgármester ahhoz sem járult hozzá, hogy lefényképezzék.

No Vk-komment!

Forrás: 24.hu

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük