A politika csak egy a világ sokféle ügye közül, de ezt nem célszerű elmagyarázni a gyerekeknek, hadd szorongjanak szépen tovább….

Ugyan minden kormánymegszólaló fennen hirdeti, hogy Ő maga anya, vagy apa és mint ilyen, nem csupán “népéért aggódó politikusként”, hanem szülőként is felháborodott és kivont karddal a kezében száll síkra az Ön gyerekéért, de kötve hiszem, hogy belegondolt abba, hogy mi járhat a kicsik fejében. Ha beszélgetne vele, rádöbbenne, hogy mekkora zűrzavart okoz a minden csapból folyó gyűlölet, amit gerjeszt -Ő is!- az óvni akart srácok fejében.

Szabó T. Anna költő, műfordító közösségi oldalán fejtette ki véleményét a témában, ami talán segít megérteni -akihez eljut- a gyermeklelket.

“A szülők nem dönthetik el, mikor kezdik el a felvilágosítást,

mert eljön a pillanat, amikor az olvasás örömét épp, csak hogy ízlelgető, óvodás vagy kisiskolás gyerek a figyelemfelkeltő óriási emojikon felbuzdulva boldogan kibetűzi az utak mentén, boltok falán, iskolák, óvodák szomszédságában leselkedő, ijesztő holdvilágarcát mutogató, megkerülhetetlen plakátot (a “fél” szóval kezdődik, mi mással?), és megkérdezi:

mi az, hogy szexuális propaganda? A felnőttnek válaszolnia kell valamit, és a szó helyes értelmezése magában is szexuális (és politikai) propagandának számít.

A szülő tehát, ha nevetni már nem bír ezen az egészen, kínjában hazudik vagy hallgat

(a gyerek pedig érzi, és következésképpen szorong),

vagy pedig olyan beszélgetésnek teszi ki a gyerekét, amit magától esze ágában sem lett volna ebben az életkorban kezdeményezni, és főleg azt nem akarta, hogy a testiséget bárki is a félelem vagy a politika kontextusába helyezze a gyermekek előtt. Azt pedig végképpen nem vágyja, hogy a gyerek rettegni kezdjen.

Amikor a tévé, a hírek és az újságok, de még a házfalak és a gyerekműsorok is folyton kéretlenül tolják az arcunkba a válogatott, alaposan kicifrázott és felnagyított mumusokat, a felnőtt akkor is hibázik, ha elmondja az igazat, és akkor is, ha nem.

A család nyugalma felborul,

a hatalom bekebelezi a lelkünk után a testünket is, utána pedig rögtön hangosan minket vádol azzal, hogy bántjuk a gyerekeket. A hatalmi helyzet, vagyis a bántalmazó kapcsolat természete ilyen, beszivárog minden pillanatunkba, állandó bűntudatot kelt, nem hagy sem lélegzethez jutni, sem elfordulni, nem hagy hallgatni és nem enged beszélni sem, bölcsőtől a sírig uralni akarja a gondolatainkat. Pedig az emberek közt igenis létezik tapintat, gyöngédség, őszinteség, odaforduló figyelem és támogató türelem.

Létezik barátság, szolidaritás, jókedvű beszélgetés, laza együttlét, játék és könnyedség, és létezik felszabadult vidámság is. Van sírás és nevetés, hátbaveregetés és ölelés, nemcsak harag és paranoia létezik.

A politika csak egy a világ sokféle ügye közül,

és nem egyenlő sem a hittel, sem a hazával, sem a szerelemmel, sem az egyéni vagy családi boldogsággal. Csak hát az ilyesmit nem célszerű elmagyarázni a gyerekeknek, hadd szorongjanak szépen tovább, legyen csak belőlük is gyanakvó és űzött, frusztrált és haragos, könnyen a másiknak ugrasztható felnőtt.”

Kapcsolódó

 

gyerek

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük