Connect with us

Sport

A Puskás Akadémia Svédországba utazik

Puskás Akadémia
Megosztás

A Puskás Akadémia az Európa Ligában a svéd Hammarbyval találkozik a selejtező első körében.  A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros pedig megkapta a svéd bajnokot.

A svéd bajnok Djurgarden lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.

A vasárnapi sorsoláson a magyar bajnok az 1. csoport kiemeltjei között kapott helyet a lengyel Legia Warszawa és a skót Celtic társaságában. A lehetséges ellenfél a svéd Djurgarden, az izlandi KR Reykjavík és az előselejtezős torna győztesének triójából kerülhetett ki.

Szerhij Rebrov együttesének kedvezett a sorsolás, így hazai pályán, a Groupama Arénában vívja meg az egymeccses párharcot a stockholmiakkal.

A kvalifikáció első fordulóját augusztus 18-19-én rendezik, a mérkőzéseket zárt kapuk mögött játsszák le

Lovrencsics Gergő: „A Lech Poznan színeiben már játszottam a svéd AIK ellen, így van tapasztalatom az északi stílusról, kemény futballra kell készülnünk. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb megfelelően felkészíti majd a csapatot. A selejtező előtt játszunk egy bajnokit az MTK Budapest ellen is, ez remek főpróba lehet. Örömteli, hogy hazai pályán játszhatunk majd.”

“A lehetséges ellenfelek közül a legnehezebbet kaptuk, ráadásul a svédek játékban vannak, náluk tart a bajnokság, ez jelenthet nekik egy kis előnyt”

Nyilatkozta Dibusz Dénes, az FTC kapusa az M1 aktuális csatornának

“Másfelől nekünk így könnyebb feltérképezni őket, mert nem tavalyi meccseket kell majd elemeznünk. A zárt kapuk ellenére a hazai pálya is számunkra jelent előnyt. Képesek vagyunk kivívni a továbbjutást, és szeretnénk ismét csoportkörbe kerülni.”

A Djurgarden tavaly 14 év szünet után szerezte meg fennállásának 12. bajnoki címét, a jelenlegi szezonban 13 forduló után a negyedik helyen áll, és még sosem találkozott magyar ellenféllel az európai porondon.

Míg a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros megkapta a svéd bajnokot, addig a nemzetközi porondon újonc Puskás Akadémia az Európa Ligában a szintén svéd Hammarbyval találkozik a selejtező első körében.

„Elégedett vagyok a sorsolással, igazából mindegy volt, kit kapunk. Ezen a szinten már nincsen könnyű ellenfél, mindent megteszünk, hogy becsülettel helytálljunk a nemzetközi porondon”

– nyilatkozta a sorsolást követően Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője.

Vasárnap  Djurgårdens IF-Hammarby IF rangadón a vendégek 2-1-re nyertek

Fotó: Bildbyrån

A 4. percben Aron Jóhansson vette be a norvég Per Kristian Bråtveit kapuját. A később megsérült amerikai játékos helyére Imad Khalili állt be, a palesztin középpályás 12 perccel később máris gólt szerzett (0-2).

A hazaiak a 74. percben csak a dán Mads Fenger öngóljának köszönhetően tudtak „szépíteni”.

A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Djurgårdens érkezik a Groupama Arénába és mérkőzik meg a Ferencvárossal, míg a Hammarby az Európa Ligában odahaza fogadja a Puskás Akadémia FC-t.

Djurgårdens IF-Hammarby IF 1-2 (0-2)
Gól: M. Fenger (74., öngól), ill. A. Jóhansson (4.), Imad Khalili (33.)

A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd a finn Inter Turkuval, a bajnoki második MOL Fehérvár FC az ír Bohemiannel mérkőzik meg.

A hétfői, nyoni sorsoláson az is eldőlt, hogy a Honvéd és a Fehérvár hazai pályán, míg a Puskás Akadémia idegenben játszik augusztus 20-án.

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el

Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztes pedig a selejtező második fordulójába jut.

“Minden párharcnak van előnye és hátránya, előnye mindenképpen, hogy itthon játszunk és nem kell utaznunk. Talán az viszont a hátrány lehet, hogy ők korábban elkezdték a bajnokságot, már a kilencedik fordulón is túlvannak és vezetik is a tabellát, de hazai pályán szeretnénk továbbjutni”

– mondta az M1 aktuális csatornának Hidi Patrik, a kispestiek középpályása.

Hozzátette, az új edzői stábbal még az út elején járnak, próbálják megszokni a ritmust, amit Bódog Tamás vezetőedző kér tőlük, és úgy gondolja, hogy jól haladnak.

“Kicsit negatív, hogy a szurkolótáborunk nem lehet mögöttünk, de talán ezzel nem kell sokat foglalkozunk, és minél jobban fel kell készülnünk.”

“Kijelenthető, hogy szerencsésnek mondható a sorsolás, pláne annak függvényében, hogy itthon játszunk, amely mindenképpen nagy könnyebbség”

– nyilatkozta az M1-nek Kovács Zoltán, a fehérvári klub sportigazgatója. Hangsúlyozta, az ír csapatot kötelező legyőzniük, ugyanakkor senki sem veheti félvállról az összecsapást, a Bohemian FC ugyanis vélhetően remek mentalitással, jó erőállapotban lép majd pályára.

“Jó irányba tart a csapat, a frissesség megfelelő szintű. Ahogyan jönnek egymás után a mérkőzések, nyilván egyre jobb állapotban lesznek a játékosok, de már vannak bíztató jelek.”

Forrás: MTI/PFLA

Előzmény

Puskás akadémia

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük