Connect with us

Kerítésen túl

A rák végre legyőzetett?

A rák végre legyőzetett!
Megosztás

Először sikerült teljesen daganatmentessé tenni egy előrehaladott és már áttétes mellrákban szenvedő nőt egy áttörő terápiával, amely a beteg saját immunrendszerének erejét használta fel a daganatok elleni küzdelemben – adta hírül hétfőn a The Guardian című brit napilap honlapja.

A 49 esztendős nőbeteget azt követően választották ki az új terápiára,

hogy számos kemoterápiás kezeléssel sem sikerült megakadályozni, hogy a jobb mellében kifejlődött tumor növekedjen és tovább terjedjen a májára és más szerveire. Orvosai szerint, akik a marylandi amerikai Országos Rákkutató Intézetben (NCI) kezelték a pácienst, a nő állapotában „figyelemreméltó” változás következett be: a terápia olyan hatásosan söpörte el a ráksejteket, hogy már két éve teljesen daganatmentes.

Laszlo Radvanyi, az Ontariói Rákkutató Intézet tudományos igazgatója

– aki nem vett részt a páciens kezelésében – úgy vélte, hogy az

„példátlan eredményre vezetett egy ilyen előrehaladott stádiumú rák esetében”.

A drámai siker nyomán feltámadt a remény, hogy a terápia más előrehaladott állapotú mellrákos páciensek és egyéb nehezen kezelhető daganatok, mint a petefészekrák és a prosztatarák esetében is működhet. A kutatók most teljes körű klinikai vizsgálatra készülnek annak megállapítására, hogy mennyire hatásos a kezelés. A szakértők azonban óva intettek a túlzott reményektől, és hangsúlyozták, hogy egyelőre csak egyetlen nőnél bizonyult sikeresnek a módszer, és meg kell várni a további klinikai tesztek eredményét más rákos betegeknél is.

A kutatók szerint, míg a kezelés elvileg számos különböző ráktípus esetén működhet, nem fog mindenkit meggyógyítani.

A kezeléshez az orvosok először apró szöveteket metszettek ki a páciens melldaganatából és az áttétekből. A tumorsejtek közé beszűrődött immunsejteket kiemelték a kivágott szövetekből, és laboratóriumban milliárd számban tenyésztették. Közben a tumorszövetek génszekvenálásával megállapították, hogy milyen mutációk jellemzőek a daganatra. Megkeresték, hogy melyek azok az immunsejtek, amelyek a daganat legfontosabb mutációit támadják. Ezeket az immunsejteket visszajuttatták a páciens szervezetébe, ahol megtámadták és megölték a tumorsejteket.

A páciens szervezetébe 80 milliárd kiválasztott immunsejtet juttattak vissza.

A terápia alatt a nő pembrolizumabot is kapott, egy olyan szokásos gyógyszert, amely támogatja az immunrendszert a daganat elleni küzdelemben. A 42. hét után elvégzett vizsgálat azt mutatta, hogy a nő teljesen daganatmentes lett, és azóta is az maradt.

Bár a terápiát kifejlesztő amerikai orvosok nem lehetnek biztosak abban, hogy mennyire járultak hozzá a befecskendezett immunsejtek a nő gyógyulásához, önmagában a pembrolizumab-hatóanyag alkalmazása korábban nem volt elégséges az előrehaladott állapotú mellrákok kezelésére. A bejuttatott T-sejtek 17 hónappal a kezelés megkezdése után is megtalálhatók voltak a nő szervezetében. A sikerről a Nature Medicine folyóiratban számoltak be a kutatók.

(forrás: mti)

Az emberek rákossá tehetik a vadállatokat

A felébresztett immunrendszer kisöpri a daganatot

Kásler, a láncdohányos – Amikor az ateista imádkozik…

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük