Connect with us

Kerítésen innen

A rendőrség mossa kezeit, átpasszolta a labdát az ügyészségnek

Megosztás

Mint arról beszámoltunk, Hadházy Ákos független képviselő Facebook-posztban sérelmezte, hogy  a rendőrség nem nyomoz az MTVA épületénél történtek miatt.

gyilkosság
Megosztás

Mint arról beszámoltunk, Hadházy Ákos független képviselő Facebook-posztban sérelmezte, hogy  a rendőrség nem nyomoz az MTVA épületénél történtek miatt.

Ez az igazán súlyos tanulság.

A rendőrség nem hogy nem védett meg a biztonsági őrök törvénytelen erőszaka ellen, de az azóta eltelt időben még csak meg sem kezdte a nyomozást. “Persze” azt, aki kicsit lefújta az országzászlót, azt már el is ítélték 300 óra közmunkára – írta közösségi oldalán Hadházy Ákos.

Emlékezetes, hogy a politikust december 17-én kidobták az épületből, ő pedig azt kifogásolta, hogy míg ez ügyben semmi nem történt, a Kossuth téri országzászlót lefújó férfit már el is ítélték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság

közleményben reagált a cikkekre, e szerint az MTVA-székháznál történtek miatt Szél Bernadett december 17-én a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ panaszirodáján tett feljelentést. A büntetőeljárási törvény alapján azonban a mentelmi joggal rendelkező személy sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak esetében a nyomozás kizárólagos ügyészségi hatáskör, így a BRFK a feljelentés áttételéről határozott és azt még aznap a Központi Nyomozó Főügyészség részére megküldte.

Kíváncsian várjuk, hogy az ügyészség kinek továbbítja majd az ügyet?

(forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük