Connect with us

Ez a nap

A rezsicsökkentés valójában már rezsinövelés

A rezsicsökkentés valójában már rezsinövelés
Megosztás

A rezsicsökkentés 2012 decemberében vette kezdetét, ám a világpiacon 2013 végétől esnek a földgázárak, a magyar hatósági ár viszont azóta nem csökkent. A fordulat 2016-ra vált láthatóvá a hazai energiarendszerben. A Magyar Energiakereskedők Szövetségének adatai szerint 2016-tól a szabadpiaci ár már alacsonyabb, mint az állam által kínált lakossági ár.

„A rezsicsökkentés az elmúlt nyolc év egyik legnagyobb szemfényvesztése, a magyar emberek átvágása” – mondta a 24.hu-nak Holoda Attila, a 2010-es Orbán-kormány volt energiaügyi helyettes államtitkára.

A szakértő szerint a rezsicsökkentés:

  • veszteséget okozott a magyar háztartásoknak,
  • nem a rászorulókat segítette, mindenkit ugyanúgy támogatott,
  • áremelkedéshez vezetett (például a pékek energiaszámlája megnőtt, amit ráterheltek a kenyér árára),
  • nem ösztönözte a lakosságot energiahatékony beruházásokra,
  • erre hivatkozva lehetett kiszorítani vagy államosítani a külföldi energiacégeket.

Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető szerint a Fidesz 2013 és 2017 között a magyar háztartásokat átlagosan 70 ezer forinttal károsította meg az indokolatlanul magasan tartott gázárral.

A túlfizetést azért nem érzékelték a fogyasztók, mert a fideszes rezsicsökkentés matekja a 2011-es, valóban kiugróan magas beszerzési gázárat veszi alapul, és minden gázszámlákon lévő narancssárga értesítőben úgy számolnak, mintha azóta folyamatosan az akkori árakon kellene fizetni a gázdíjat.

Visszaállamosítás, majd a baráti oligarchák támogatása

A kormány 2011 környékén döntött arról, hogy visszaállamosítják az energiacégeket. A kormány retorikája arra épült, hogy a multik kizsákmányolják a fogyasztókat, extraprofitra tesznek szert. Ebből következett az a „szükségszerűség”, hogy állami kézbe kell venni ezt a szektort. A lap egy forrása szerint a rezsicsökkentésnek a jóléti intézkedésen kívül lehetett egy másik célja is:

A rezsiharcon keresztül lehet megszerezni a külföldi energiacégeket. Abba az irányba lökték őket, hogy eladják veszteségessé vált magyarországi érdekeltségeiket az államnak. Majd a „nemzeti tőkésosztály” kezébe adták az energiapiacon azt, amit csak lehetett…

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük