Connect with us

Ez a nap

A Szabad Európa Rádió újraindítja Romániának és Bulgáriának szóló adásait – és a magyar mikor indul?

Szabad Európa Rádió
Megosztás

Egy évtizedes szünet után idén újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait a Szabad Európa Rádió (SZER), a két ország médiakínálatának „erősítése” érdekében – jelentette be a SZER a román Agerpres hírügynökség beszámolója szerint.

A SZER erről szóló közleménye felidézte, hogy nemcsak kínálatbővítésről, hanem visszatérésről van szó, hiszen – az Egyesült Államok törvényhozása által felajánlott pénzalapból működő – intézmény korábban is jelen volt a két kelet-európai országban: Bulgáriának szánt adásait 2004-ben, a Romániának szóló adást pedig 2008-ban szüntette be a két ország európai uniós csatlakozása kapcsán.

„Reméljük, hogy szolgáltatásunk, amelyben helyi újságírókra támaszkodunk, hozzájárul majd a szabad sajtó fejlődéséhez, a demokrácia értékeinek és intézményeinek népszerűsítéséhez, és információkkal igazolja, hogy e két országnak a NATO-ban, Európai Unióban és más nyugati intézményekben van a helye” – idézte a hírforrás Thomas Kentet, a SZER elnökét.

A SZER közleménye szerint a civil társadalom és sajtó képviselői, illetve kormányzati hivatalnokok mindkét országban aggasztónak tartják a félretájékoztatást, korrupciót és társadalmi megosztottságot, amely szerintük a politikai berendezkedést veszélyezteti. A hamis hírek leleplezése és a közéleti szerepvállalást bátorító projektek erősítése érdekében a SZER 2018 decemberétől román és bolgár nyelvű jelentéseket és elemzéseket fog készíteni, helyi médiumokkal együttműködve.

A SZER a közlemény szerint jelenleg is „mélyen elkötelezett” a Balkán térsége iránt, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában is irodát működtet, és nagyon népszerű a Moldovai Köztársaság számára sugárzott román nyelvű adása.

„A SZER és a Radio Liberty helyi tudósítók közreműködésével 20 ország 26 millió hallgatója számára 25 nyelven szolgáltat korrekt információkat és híreket, olyan térségekben, ahol a média még fejletlen, vagy szabadságát korlátozzák, az általa közzétett videókat pedig 1,5 milliárd néző töltötte le a Facebook-ról vagy YouTube-ról 2017-ben” – idézte az Agerpres a SZER közleményét.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Zuhanórepülésben a magyar sajtószabadság

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük