Connect with us

Ez a nap

„A szaporítószervek megbetegedései nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű rákok, más rákok meg nem”

Megosztás

Az embertelenség kormányzati méretet öltött, Megmagyarázhatatlan különbségek keletkeztek betegek és betegek között, miután a kormány tavaly a családok éve jegyében bővítette az adókedvezményre jogosult betegségek listáját, írja a Népszava.

orulet
Megosztás

Az embertelenség kormányzati méretet öltött, Megmagyarázhatatlan különbségek keletkeztek betegek és betegek között, miután a kormány tavaly a családok éve jegyében bővítette az adókedvezményre jogosult betegségek listáját, írja a Népszava.

Ha „mázlista” ….

Az erről szóló kormányrendelet 18 olyan betegségcsoportot, ezen belül 700 betegséget határoz meg, amelyek esetén érvényesíthető az adókedvezmény. Akik az úgynevezett súlyos fogyatékosságot jelentő betegségük mellett is dolgoznak, azok a minimálbér 5 százalékának megfelelő összegű adókedvezményre jogosultak. Ez idén, havonta 7450 forintot, évente kereken 90 ezer forintot jelenthet.

Az emlő- és a petefészek daganatos betegségek jogosítanak adókedvezményre, és a prosztatarák is felkerült a listára, a sok áldozatot szedő tüdő- és emésztőszerv-rendszeri daganatok egyes csoportjai, köztük a vastagbélrák után nem jár kedvezmény.

Zacher Gábor: A hazai egészségügy már működésképtelen, ám a benne dolgozó „hülye barmok” miatt nincs összeomlás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lapnak azt válaszolta, hogy

lakossági megkeresés alapján merült fel a lista bővítése az emlő-, a méhnyak-, a petefészek-, a prosztata- és a here rákjaival, valamint az endometriosis-al. A tárca azt írta: ezek a kórképek illeszkednek a Kormány Családok Éve koncepciójához, de az adókedvezményre jogosító kormányrendeletet még idén felülvizsgálják.

Konok Péter közösségi oldalán így reagált:

„Bizonyos rákbetegségek esetén a betegnek adókedvezmény jár. Másféle rákoknál nem.
„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lapnak [arra a kérdésre, hogy mi az oka ennek a megkülönböztetésnek – K.P.] azt válaszolta, hogy lakossági megkeresés alapján merült fel a lista bővítése az emlő-, a méhnyak-, a petefészek-, a prosztata- és a here rákjaival, valamint az endometriosis-al. A tárca azt írta: ezek a kórképek illeszkednek a Kormány Családok Éve koncepciójához” – írja az Index.

Nem, nem én viccelek. Ezt válaszolták. A szaporítószervek megbetegedései nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű rákok, más rákok meg nem. Ha már meg tetszenek rákosodni, akkor tessenek ügyelni arra, hogy ez beleilljen a Családok Éve koncepciójába! Ezek kibaszottul betegek. Ezek maguk a kibaszott betegség.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük