Connect with us

Sport

A Szeged ismét győzött Veszprémben

Megosztás

A címvédő MOL-Pick Szeged 32-27-re nyert a Telekom Veszprém otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi rangadóján.

győzött a Szeged
Megosztás

A címvédő MOL-Pick Szeged 32-27-re nyert a Telekom Veszprém otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi rangadóján.

A vendégek százszázalékos mutatóval várták a rangadót, a hazaiaknak viszont a Bajnokok Ligájában két, a bajnokságban pedig egy vereségük volt már ebben a szezonban.

A veszprémiek keretéből Dejan Manaszkov, René Toft Hansen, Gasper Marguc és Jamali Iman, a vendégektől Pedro Rodríguez, Nik Henigman és Stanislav Kasparek hiányzott.

Támadásban eleinte több hiba csúszott mindkét együttes, leginkább a Szeged játékába, és mivel a hazaiak gyorsan elléptek, Juan Carlos Pastor vezetőedző időt kért (4-1). Felzárkózott, de fordítani nem tudott a vendégcsapat, a gyors játékban továbbra is gyakoriak voltak a hibák, a játékosok sokszor a kapufát találták el, a két kapus, Marin Sego és Sterbik Árpád pedig egyre jobban védett (8-7).

A címvédő 1-0 után 11-10-nél vezetett ismét, ekkor David Davis is időt kért, ennek hatására csapata újra előnybe került a szünet előtti időszakban (14-13), amely ismét a kapusok bravúrjairól szólt.

A második felvonás elején Bodó Richárd bombáival tartotta a döntetlenkörüli eredményt a Szeged, majd amikor a meccs során először két találattal vezetett (20-18), David Davis ismét időt kért, de a különbség tovább nőtt, még Marin Sego kapus is betalált (25-21).

Az utolsó tíz percben némileg visszavettek a nagy tempóból a csapatok, sokszor felállt védőfal ellen támadtak. Ekkor szegedi részről Bodó helyett immár Jorge Maqueda volt eredményes távoli átlövésekből, és bár Davis számos taktikai variációval próbálkozott, a címvédő ezúttal védekezésben és támadásban is jobbnak bizonyult csapatánál.

David Davis a bajnokságban két vereséggel kezdte veszprémi tevékenységét, hiszen együttese szerdán Tatabányán is kikapott.

A szegediek márciusban bajnoki meccsen 32-31-re győztek nagy riválisuk otthonában, ez akkor legutóbb 15 évvel korábban, 2003 februárjában sikerült nekik rendes játékidőben.

A szegedi Balogh Zsolt (j) és a veszprémi Blaz Blagotinsek összecsapása. MTI/Bodnár Boglárka

David Davis:

“Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a Szeged remek formában játszik a BL-ben. Elég jól kezdtünk, de aztán lefelé ívelt a teljesítményünk. Próbáltam változtatni a taktikán, de nem jártunk sikerrel. A találkozót Sego kapus nyerte meg, nem tudtuk mit tenni ellene. Gratulálok a csapatomnak, hiszen végig harcoltak a fiúk, s természetesen elismerésem a Szegednek is. Jelenleg itt tartunk, de minden nap azért fogunk dolgozni, hogy fejlődjünk. Pastor mesternek köszönhető, hogy itt ülök, tőle tanultam mindent a pályán és azon kívül is, nagyon tisztelem őt.”

Momir Ilic:

“Köszönjük a szurkolók támogatását, végig fantasztikusan buzdítottak minket. Maximálisan megbízunk az edzőnkben, a taktikai elképzelésében és a munkafelfogásában is. A cél minden nap a szemünk előtt lebeg, ezért dolgozunk. Biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal jobban fogunk játszani a későbbiekben.”

Juan Carlos Pastor:

“Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, főként az elején küszködtünk. Egészen addig amíg meg nem találtuk a megoldást a Veszprém öt plusz egyes védekezésre. Több helyen is cserélnem kellett, így a házigazda nem tudott elhúzni az első játékrészben. A szünet után vezettünk három-négy góllal, így már nyugodtabban mentünk bele a végjátékba. Nagyon nehéz itt kézilabdázni, s főként nyerni. Rendkívül fontos, hogy a földön maradjunk. Nagy győzelmet arattunk, de csak alázattal és sok munkával tudunk továbblépni. Még csak októbert írunk, nagyon sok van még hátra. Nagyon tisztelem a Veszprém játékosait és edzőjét is.”

Alan Blazevic:

“Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl. Kiválóan ismerjük egymást, ezúttal is hatalmas taktikai versengés folyt. Nem kezdtünk jól, de így is meccsben maradtunk. A második felvonásban fantasztikusan küzdöttünk, s nyertünk.”

K&H férfi kézilabdaliga, 7. forduló:

Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 27-32 (14-13)
Veszprém: Sterbik, Mikler (kapusok), Blagotinsek, Gajic 1, Ilics 3, Lékai 1, Mackovsek 3, Mahé 3, Nagy 1, Nenadics 3, Nilsson 5, Strlek 5 (1), Terzics, Tönnesen 2.
Szeged: Sego 1, Alilovic, Nagy M. (kapusok), Balogh 3, Bánhidi 2, Blazevic 1, Bodó 4, Bombac 4, Canellas 1 (1), Gaber 1, Källman 6, Maqueda 5, Sigurmansson 2 (1), Sostaric 2, Sunajko, Zsitnyikov.

A Szeged-Veszprém rangadót március közepén rendezik.

Az NB I-ben az alapszakaszt követően az első és a második helyezett oda-visszavágó alapon mérkőzik meg a bajnoki címért. A visszavágót az első helyen végzett csapat játszhatja hazai pályán.

Nerea Pena hét gólt szerzett

A Győr és a Ferencváros is nyert Németországban

Az FTC-Rail Cargo Hungaria három góllal nyert a német Bietigheim vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, míg a Győri Audi ETO 16 góllal győzött Németországban.
Az FTC keretéből a montenegrói Djurdjina Malovic és Bobana Klikovac, valamint Szikora Melinda és a holland Danick Snelder hiányzott, ráadásul Hornyák Dóra, illetve Klivinyi Kinga sem volt százszázalékos állapotban. Sneldernek valószínűleg porckorongsérve van, és hosszabb kihagyás vár rá.

A hazaiaknál ott volt a pályán a holland Laura van der Heijden, aki az előző idényben a Ferencváros házi gólkirálya volt. Ő szerezte a németek első találatát, ennek ellenére edzője, Martin Albertsen már a hatodik percben időt kért, mert a spanyol Nerea Pena vezérletével kiválóan kezdtek a vendégek (2-5).

A remek rajt után alaposan visszaesett az FTC. A labdaeladásokat és a pontatlan lövéseket kihasználva van der Heijden irányításával és Dinah Eckerle védéseivel a Bietigheim fordított (8-5), a magyar együttes kilenc perc után tudott ismét betalálni. Elek Gábor vezetőedző beküldte a kapuba Szemerey Zsófiát, aki nagyszerű cserének bizonyult, csapattársainak lövései azonban továbbra sem voltak hatékonyak.

A hullámzó első félidő végén az FTC egygólos hátrányban volt (14-13), majd a szünet után – 5-4-et követően – ismét vezetett (15-14). A junior világbajnok Háfra Noémi, valamint Schatzl Nadine vezérletével növelte a különbséget a vendégcsapat, Klivinyi Kinga pedig emberhátrányból is betalált (20-16).

Egy ideig minden hazai gólra kettővel válaszolt a vendégcsapat, és bár a hajrában egy 3-0-s sorozattal felzárkózott a Bietigheim, a Ferencváros sikerét ekkor már nem fenyegette veszély.

A német együttes legeredményesebb játékosa Laura van der Heijden volt öt góllal.

Az FTC legközelebb november 4-én lép pályára a BL csoportkörében, amikor a Bietigheimet fogadja Érden.

A D csoport másik meccsén a román CSM Bucuresti 29-27-re nyert a norvég Vipers Kristiansand otthonában. A bukarestiek kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be a Pick Szeged férficsapatának korábbi vezetőedzője, a szerb Dragan Djukic.

Női kézilabda BL, D csoport, 3. forduló:

SG BBM Bietigheim (német) – FTC-Rail Cargo Hungaria 25-28 (14-13)
Bietigheim: Eckerle, Salamakha (kapusok), Braun, Gustin 2, Ivancok, Kudlacz-Gloc 2, Lauenroth 1, Loerper 1, Malestein 2, Naidziniavicius 4 (2), Rozemalen, Schulze 3, Van der Heijden 5, Visser 2 (1), Woller 3.
FTC: Bíró, Szemerey (kapusok), Faluvégi 1, Farkas K., Háfra N. 8, Hornyák D., Klivinyi 2, Kovacsics 4 (2), Lukács, Márton, Mészáros 1, Pena 7 (1), Schatzl 5 (3), Snelder.

Vipers Kristiansand (norvég)-CSM Bucuresti (román) 27-29 (14-14)

A D csoport állása: 1. CSM Bucuresti (román) 4 pont (93-88), 2. Ferencváros 4 (86-87), 3. SG BBM Bietigheim 3, 4. Vipers Kristiansand (norvég) 1

A Győr 16 góllal győzött Nordhausenben

A magyar csapatból ezúttal is hiányzott a sérült Tomori Zsuzsanna és Nora Mörk.

Az első félidőben a győriek támadójátéka néhány labdaeladástól eltekintve jól működött, a védekezésbe viszont több hiba is csúszott. Akadtak gyengébb egyéni teljesítmények – elsősorban a holland Nycke Groot részéről -, s csapatként sem mindig volt meggyőző és összeszedett a címvédő.

Az ETO 4-4 után ellépett a hazaiaktól, akik a korábbi magyar válogatott Triscsuk Krisztina vezérletével igyekeztek tartani magukat, de néhány ziccer mellett két büntetőt is kihagytak. Később rendszeresen levitték a kapusukat, és emberelőnyben támadtak, ennek ellenére négygólos hátrányban voltak a szünetben.

A második felvonás elején sorozatban négyszer voltak eredményesek a vendégek (11-19), és a folytatásban is nagy fölényben játszottak, ezért a németek vezetőedzője, Herbert Müller már a 39. percben kihasználta az utolsó, harmadik időkérési lehetőségét (13-23). Ebben az időszakban a győrieknek minden összejött, a hazaiaknak viszont szinte semmi, így percről percre nőtt a különbség.

A hajrában a Győr cserejátékosai is lehetőséget kaphattak, mert a két csapat nem volt azonos súlycsoportban.

Triscsuk Krisztina kilenc lövésből négy gólt dobott a találkozón.

Danyi Gábor: „A győzelemnek az aránya kicsit meglepett, nem vártam ekkora különbséget a két csapat között. A második félidei játékunk meggyőző volt, mind támadásban, mind pedig védekezésben remekül teljesítettünk, utóbbiban a védőfal és a kapus összhangja az idei szezon során most működött a legjobban. Mindenképp pozitív üzenete a mérkőzésnek a fiatalok jó játéka.  Azt gondolom, hogy ezt a győzelmet is helyén kell kezelni. Mostantól a szerdai Siófok elleni bajnoki rangadóra készülünk.”

Az ETO korábbi sikeredzője, a spanyol Ambros Martín orosz csapata, a Rosztov-Don 27-21-re nyert a dán Köbenhavn otthonában.

Thüringer HC (német)-Győri Audi ETO KC 22-38 (11-15)
Thüringer: Krause, Giegerich (kapusok), Bölk 3, Großmann, Huber 1, Jakubisova, Lang, Luzumova 5 (1), Mazzucco 3, Sazdovska, Schmelzer 2, Stolle 4, Triscsuk 4.
Győr: Leynaud, Grimsbö, Kiss É. (kapusok), Afentaler 1, Amorim 3, Bódi 5, Brattset 5, Fodor 3, Görbicz, Groot 4 (1), Hansen 4, Knedliková 1, Kristiansen 5, Oftedal 6 (2), Puhalák 1, Varga.

HC Podravka Vegeta (horvát)-RK Krim Mercator (szlovén) 27-27 (15-13)

A C csoport állása: 1. Győr 6 pont, 2. Podravka Koprivnica (horvát) 3 (82-86), 3. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 3 (77-86), 4. Thüringer HC 0

A győriek legközelebb november 5-én lépnek pályára a BL csoportkörében, amikor a Thüringer HC-t fogadják.

(Forrás: MTI, vehirsport, gyorietokc)

Kapcsolódó:

A Tatabánya KC legyőzte a Veszprémet

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük