Connect with us

Ez a nap

A Szegedi Törvényszék hét év fegyházbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t

Megosztás

Karácsony Gergelynek ki kell vonnia a politikai erővonalból Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi minisztert – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára újságíróknak szerdán Budapesten.

Az ügyészség szerint terrorcselekmény történt

Az államtitkár az Ahmed H. perében hozott ítéletre reagálva kifejtette: a kulcskérdés az volt a megismételt eljárásban a Szegedi Törvényszéken, hogy az ügyészség által emelt vád szerint terrorcselekményről beszélhetünk-e, vagy a védelmet képviselő Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi miniszter által képviselt álláspont szerint, hatóság elleni erőszak kísérletéről. A bíróság az ügyészségnek adott igazat, tehát a megismételt eljárásban is hasonló ítélet született.

Karácsony döntse el, Bárándy Péter ügyvéd vagy politikus

Völner Pál kiemelte: „valóban nem lehet büntetlenül Magyarországon a határzárat áttörni”, tömegzavargás keretében a rendőröket dobálni. A jogállamisághoz az is hozzátartozik, hogy a bűncselekményeket büntetés követi – mutatott rá.

Az államtitkár felszólította Karácsony Gergelyt, MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, hogy „a politikai erővonalból vonja ki” a korábbi igazságügyi minisztert, „döntse el, hogy ügyvédként vagy politikusként szerepel ezekben az ügyekben”.

Völner szerint az ellenzéki pártok és az „úgynevezett civilek” egy bűnöző oldalára álltak

„A Soros-szervezetek képviselői” a Szabadságot Ahmed H.-nak feliratú kitűzővel voltak jelen a tárgyaláson, pedig itt egy bűncselekményről van szó, „nem állhatnak az ellenzéki pártok és az úgynevezett civilek a bűnözők oldalára” – fogalmazott Völner Pál.

Az ellene folyó megismételt elsőfokú eljárásban szerdán a Szegedi Törvényszék hét év fegyházbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t, és tíz évre kiutasította Magyarország területéről. A bíróság a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépés és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.

Az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. A bíróság fenntartotta Ahmed H. előzetes letartóztatását.

Amnesty: az igazságszolgáltatás megcsúfolása az ítélet

Az Amnesty International (AI) szerint az igazságszolgáltatás megcsúfolása, hogy Ahmed H.-t elítélték társtettesként elkövetett terrorcselekményért szerdán.

A szervezetnek közleményében idézték Eda Seyhant. Az AI terrorizmus elleni „kampányosa” szerint az ítélet „ismét megmutatja, hogy ha keverik a drákói terrorizmus elleni törvényeket a menekültek és migránsok elleni uszításokkal és jogsértésekkel, az borzalmas következményekkel jár”. Az Ahmed H.-val szembeni vádakat a fellebbezés során hatályon kívül kell helyezni, és azonnal szabadon kell őt engedni – vélekedett.

Szavai szerint a férfi a Szíriából menekülő családjának akart segíteni. A tárgyalóteremben és azon kívül is gonosztevőként akarják beállítani. Nincs olyan, minden kétséget kizáró bizonyíték, amely arra utal, hogy Ahmed H. terrorcselekményt követett el, „ügye a terrorizmus elleni törvények téves értelmezésének példája” – fogalmazott.

A férfi több mint két és fél éve van rács mögött, a mai döntés óriási csapás a feleségének és két kislányuknak – idézték Eda Seyhan szavait.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük