Connect with us

Banánköztársaság

A szegény kis SZFE panasza – Ez az egyetem nem az az egyetem – A kancellár levelét megírta

Megosztás

Ismét helyzet van! Az történt ugyanis, hogy az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójának (E:UTSA) bizottsága az idén márciusban kizárta európai hálózatából a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE). Azt mondták, tavaly szeptember óta jelentős átalakulás következett be a budapesti egyetem vezetésében és szervezetében, ezért a jelenlegi SZFE már nem tekinthető annak az intézménynek, amelyet annak idején maguk közé fogadtak.

szegény szfe panaszai
Megosztás

Ismét helyzet van! Az történt ugyanis, hogy az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójának (E:UTSA) bizottsága az idén márciusban kizárta európai hálózatából a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE). Azt mondták, tavaly szeptember óta jelentős átalakulás következett be a budapesti egyetem vezetésében és szervezetében, ezért a jelenlegi SZFE már nem tekinthető annak az intézménynek, amelyet annak idején maguk közé fogadtak.

No, erre reagált a – nem is tudom miként nevezzem – mondjuk, az új SZFE vezetés ekképpen:

a kizárás udvariatlan, s politikai indíttatásokat sem nélkülöző gesztus, egyebekben pedig jogellenes, mert a döntés előtt az E:UTSA alapszabálya szerint meg kellett volna hallgatni az érintettet, márpedig erre nem került sor. Ráadásul

„ilyen kizárási indok nincs a szervezet alapszabályában”

– panaszkodott az új vezetőség.

„Helyes a bőgés oroszlán!“

– mondaná Demetrius – merthogy az SZFE jelenlegi képviselőit nem hívták meg, hogy álláspontjukat és védekezésüket előadhassák, ami csúnya dolog volt, s demokratikus színházi világban az ilyesmi nagyon szokatlan és több is mint illetlenség. Ámde talán úgy gondolták, hogy a magyar kormány által kinevezett kuratórium és ezredes-kancellár az akkor még hivatalban levő egyetemi szenátus (és a hallgatók) jóváhagyása nélkül ült vezetői pozícióba, vagyis a modellváltás jogellenes módon zajlott le, az SZFE új vezetése nem legitim. A régi szenátus pedig már lemondott, az egyetemnek nincs vezető testülete, jogi értelemben az SZFE nem működik, az E:UTSA bizottság talán úgy vélhette, nincs is kit a döntés előtt meghallgatni és a kizárást vele megvitatni. Ez persze csak amolyan laikus hírlapírói találgatás, a szervezet nem tett közzé ilyesféle indoklást, csupán meghozta a döntést. Bizonyára lehet ellene jogorvoslatot kérni, jogállamokban ez általában így szokás.

De a jelek szerint ez nem olyan nagyon fontos sem a(z illegitim) kuratóriumnak, sem a kancellár hadfinak,

merthogy ugyanis „a kizárás nem okoz hátrányt az SZFE-nek“ , mivel

„az európai színművészeti egyetemekkel az együttműködések más formái jól működnek, közvetlen a kapcsolat.”

– szól az SZFE válasza a hvg.hu szerint. Meglehet, e közvetlen kapcsolat egyik bizonyítéka a levél, amelyet Szarka Gábor főtiszt-kancellár készül elküldeni (talán már el is küldte) a régi színművészeti lázadó hallgatóinak diplomamentő akciójához kötődve annak az öt európai művészeti egyetemnek, amelyek önzetlenül és elismerést érdemelve hajlandónak mutatkoztak a Freeszfe Egyesület 150 diákja vizsgáinak elismerésére, és segítik őket további tanulmányaikban. A durcás levélíró, Szarka Gábor ebben leszögezi, hogy a hallgatók átvételére csak akkor van mód, ha ezek a képzések a magyar állam által akkreditáltak, működésük, kurzusaik és kiadott diplomáik a nemzetközi felsőoktatási együttműködésben elfogadottak.

Gyönyörű!

Amolyan igazi fideszes tempó! Az SZFE illegitim módon kinevezett, vagyis kétséges hivatali státusú új kancellárja inti a külföldi művészképző egyetemeket, hogy szíveskedjenek az érvényes magyar jogszabályok szerint eljárni, vagyis megszabja nekik, hogy kinek a kreditjeit ismerhetik el és milyen módon.

(Sőt esetleg még azt is megkövetelné, hogy erre kérjenek külön engedélyt a felügyelő magyar minisztertől /vajon melyiktől?/, de legalább Szarka Gábor kancellártól, az ex-ezredes úrtól.) Jómagam az eseményeknek valójában nem is vagyok krónikása, mindössze elképedéssel olvasom a tudósításokat a történésekről, s csupán óvatosan hangot adok véleményemnek: e hitvány bagázs pimaszságának nincs határa. De talán jövő tavasszal a választók majd elküldik kenyéradó gazdáikat, s velük őket is a pokolba!

 

szfe

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük