Connect with us

Ez a nap

A szegénység és az éhség esőben sem szünetel

Megosztás

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a koronavírus járvány miatti negyedéves szünet után, a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat.

Ételosztás Gyereknapon

„A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik.”

/Ferenc pápa/

Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel, friss kenyérrel várták a szervezők minden rászoruló honfitársunkat. A gyerekeknek játékokkal, édességgel kedveskedtek Gyermeknap alkalmából. Nagyon sok gyerekes család érkezett, talán „csak” azért, mert tudták, ajándékot is kapnak a gyerkőcök. Ezekben a családokban a Gyermeknap is csak annyit jelent, hogy tudjanak valamit enni. Őket hamar megtanította az élet arra, hogy nincs. Gyerekeik nem vágynak csillogó, villogó ajándékokra, megelégednének azzal, ha a pünkösdi ünnep alatt minden nap jól lakva tudnák álomra hajtani fejüket. Örülnek annak a kevésnek, ami jut a számukra.

Miután még mindig a szigorú egészségügyi szabályok betartására kellett ügyelni, ezért kizárólag zárt ételes dobozban osztották az ebédet, melyet helyben most nem lehetett elfogyasztani!

Az égiek nem igazán kedveztek, végig esőben osztották az ételt

Már jóval a kezdés előtt rengetegen álltak a sorban, és folyamatosan érkeztek a vendégeink. Az ünnepi menü töltött káposzta volt, ahogyan a sorban állók az korábban kérték.

A kellemetlen idő ellenére sok kisnyugdíjas érkezett, akik kis pénzecskéje ilyenkor hó végén igencsak elfogy. Tele voltak panasszal, az árak a csillagos égig emelkednek, a nyugdíjukból alig tudják az élethez leginkább szükségeseket megvenni. Sokuknak gyógyszerre sem telik, segítségre nem igen számíthatnak. Debrecenben nagyok sok 100 ezer forint alatti nyugdíjas él, de szép számmal vannak, akik havonta még 50 ezer forintot sem kapnak. Várnák, hogy a kormány gyorsan segítsen rajtuk, mert a nyomor küszöbén– de inkább már alatta – vannak. „Segélykiáltásunk sajnos nem hallatszik a Várig”- mondta egy rokkantnyugdíjas.

Sokan szégyellik, hogy ide jutottak

Megdöbbentő, hogy egyre több kisnyugdíjas házaspár érkezik. Kicsit félénken, szégyenlősen, egymás kezét fogva. Kettőjük nyugdíja sem futja arra, hogy így hó végén meleg ételhez jussanak. Egykor az a mondás járta, hogy a csirkefarhát a nyugdíjasok étele. Ma bizony már sok kisnyugdíjas számára a farhát is elérhetetlen luxus, kicsinyke járandóságából erre már nem futja. Vannak, akik szégyellik, hogy ide jutottak, nem akarják, hogy szomszédjaik lássák szomorú sorsukat, ezért kérték, ne készüljön róluk fotó.
A nap végére közel 200 debreceni szegény ember életébe sikerült a szervezőknek egy picinyke örömet vinni.
A példamutató kis debreceni csapat, ígéri, hogy  a jövőben is, minden hónap utolsó vasárnapján várja  a segítségre szorulókat.

Hívnak minden jó érzésű debrecenit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással. Legközelebb június 28.-án várják a rossz anyagi körülmények között élőket.

Aki szeretne bárhozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405
Mobil / a hét minden napján/ : 20 460 3253 vagy 30 9841 963

Átutalásokat, a Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszámára, Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802 várjuk.

A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2020

/A gyermekek képeinek a készítéséhez és publikálásához szüleik hozzájárultak./

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Pingback: Hodosán Róza Solt Ottiliáról: Megmutattad, hogyan kell egy diktatúrában szabad, civil kezdeményezést létrehozni - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük