A szemétségnek nincs felső határa – olvassa és okuljon!

Meddig rossz tréfa valami és honnan kezdődik az embertelen aljasság? Vékony a határvonal. Mindig lesznek olyanok, akik szemrebbenés nélkül játszanak mások életével!

2018 Magyarországán történt…

A közösségi oldalra írt beszámoló szerint:

“Reggel történt, mostanra ülepedett le annyira, hogy leírjam. Épp munkába tartottam, anyukámmal csacsogva telefonon, anyunál beszélgetés közben megszólalt a vonalas telefonja, ő felvette, én hallgattam egyre remegőbb hangját.

“Igen, a férjem, azonosítani kell, értem, de kérem abba a kórházba vigyék, ahol a veséjével kezelik…”,

ekkor nekem beleszólt a telefonba,

“hármas baleset, Gy. okozta, visszahívlak”.

Én még annyit mondtam, nyugi, és, hogy nem átverés?

Ő egy sírós nem után letette a telefont. Én azonnal irányt váltottam, 10 perc múlva nála voltam. Sírva fogadott, és elmondta, beszélt egy orvossal, aki elmondta, bordái törtek, a tüdeje is sérült, ő okozta a balesetet és mivel több sérült van, az okozót csak a rabkórházba vihetik. Anyu erre megint kérte, hogy oda vigyék, ahol a veséjével kezelik évtizede, máshol nem éli túl.

Az orvos erre azt mondta, adja a rendőrt.

A rendőr elmondta, csak akkor vihetik normál kórházba, ha a károsultak nem tesznek feljelentést, ehhez viszont anyunak azonnal oda kell rohanni másfél millió forinttal. Mikor anyám közölte, nincs a fiókban ennyi pénze, letették.

Ezen a ponton hívtuk fel anyu férjét, aki felvette a telefont és a hol vagy? kérdésre vidáman válaszolta, most jött ki a fodrásztól.

A történet ennyi.

Mindenki jól van. A rendőrségnek bejelentettük, ki is jöttek, volt jegyzőkönyv, telefonszám kiírás anyuék vonalas telefonjából és egy megnyugtató félmondat. Nagyon sok ilyen történet van mostanában, nem lesz meg a tettes.

És a tanulság?

Nincs tanulság! Csak a döbbenet, mert a telefonáló “orvos” és “rendőr” mindent tudtak, nevet, hogy mikor, hova megy, hogy akkor nincs otthon, hogy milyen utcát mondjanak be, ahol a baleset történt, azaz merre vitte ma az útja. Szóval, csak okosan!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük