Connect with us

Banánköztársaság

A szentfazék esete az igazi szenttel – Képmutatás és emlék

semjen
Megosztás

Assisi Szent Ferenc tiszteletére szobrot avattak Csopakon. Köszöntőt mondott Semjén Zsolt. A katolikus egyház talán legnépszerűbb szentje, Assisi Szent Ferenc, akit ” Isten szegénykéjének” is neveznek. Olaszország, valamint a családok, a kereskedők, a szociális munkások és a természetvédők szentje, de gyakran emlegetik egyszerűen csak a ” szegények védőszentjeként”, és az ökológia patrónusaként.

A kampány a Fák és Madarak napján is mocskosul dübörög

Ki más mondhatott volna ünnepi szónoklatot bronzszobrának avatásakor, mint a jámbor szarvasokat levadászó, a szegényeken gyakran gúnyolódó Semjén Zsolt? Igen, pont ő, aki Szent Ferenccel ellentétben nem ereszkedik le a nincstelenek közé, ő, aki gátlástalanul megszavazza az irgalmatlan törvényeket. Ki másnak sikerült volna a galamblelkű Szent Ferenc kapcsán ilyen ügyesen mellőzni a szegényeket a mondandóból, ha nem neki?! Persze, persze, a Fák és Madarak napján, továbbá kampány időszakban, ne szőrözzünk holmi emberi kérdésekkel.

Kit érdekel ma már, mit tett a rászorulókért, vagy a leprásokért ez a Ferenc? Az ő dolga, hogy odadobta a vagyonát, senki nem kötelezte rá, hogy szegénységi fogadalmat tegyen. Kész haszon, hogy nem ma él a 21.századi Magyarországon, mert a migráncsokkal folytatott szabadságharcunkban tiszta ciki lenne eretnek gondolataival, ugyanis ő minden élő felé szeretetet hirdetett ( igen, a muszlimok felé is a szeretet erejében hitt).

Jorge Mario Bergoglio, a jelenlegi katolikus egyházfő, a történelemben az első pápa, aki a Ferenc nevet választotta

Történetesen Assisi Ferenc tisztelete jeléül. Ő is az irgalmasságot, a békét és a szeretetet hirdeti. Sőt, még gyakorolja is ezeket. Minek egy ilyet megemlíteni egy csopaki avatón? A mi főkeresztényünk nem is tette. Szeretet, irgalom, béke??? Minden álszentnek maga felé hajlik a keze. Hagyjuk is ezeket a lúzer gondolatokat, hiszen lett egy bronzszobor, oszt jó napot! Legyünk madarak, vagy pitypangok és élvezzük, hogy a teremtés a lényeg.

Utóbbit a semjéni üdvözítő mondatok is közvetítették, és már-már azt gondoltam: II.János Pál pápának az 1990-es, a béke világnapjára szóló üzenetét koppintja a mi Zsoltunk. De csak a ” teremtés” szó volt a közös.

Teremteni pedig bármit lehet. János Pál pápa amúgy a következőket mondta:

” Szent Ferenc a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tiszteletet kínálja a keresztények számára.”

No, most akad bárki is e honban, aki el tudja képzelni, hogy Semjén Zsolt mindenét eladja, amije van, majd a vagyonát szétosztja a szegények közt, galambokat etet, és elfelejt vadászni?

Kapcsolódó

Új dokumentum keverheti bajba Semjén Zsolt szarvasvadászt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük