Connect with us

Kerítésen innen

Egy szolgáltatási ágazat, ami március 22 után végleg eltűnhet – összefogással a szépségipar temetése ellen!

szépségipar, szolgáltatás
Megosztás

A közbeszéd leinkább a vendéglátás, és a turisztikai ipar végétől retteg, pedig legalább olyan ha nem sötétebb jövő várhat egy másik fontos szolgáltató szektorra a szépségiparra is, és ők még annyi támogatásra sem jogosultak mint az előbbiek. Most megérkezett drámai petíciójuk, és erre  érdemes lenne végre odafigyelnie a kormánynak.

A március 22-i tényleges újra nyitásért!

Tisztelt Operatív Törzs!

A jelen petícióval fordulunk Önökhöz, mivel a szépségipari szakemberek indokolatlanul kerültek rendkívül nehéz helyzetbe a 2021. március 5-i szigorításokat követően. A kormányrendeletnek eleget téve, az üzleteinket a meghatározott 2 hétre bezártuk, de kérjük, hogy március 22-én maradéktalanul újra kinyithassunk. Előadni kívánjuk, hogy:

– Szakmánkból kifolyólag eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a fertőtlenítésre, a pandémia előtt is sokan maszkban, kesztyűben dolgoztunk.

– A vírus megjelenésével még inkább betartjuk az egészségügyi előírásokat, egyszerre egy szakember csak egy vendéggel találkozik, az üzletekben pedig most nem fogadunk a vendégen kívül kísérőket, hozzátartozókat.

– Védőfelszerelésben dolgozunk — akárcsak az egészségügyben —, a vendégek előtt és után is fertőtlenítjük a munkafelületeket, asztalokat, kilincseket, eszközöket.

– A vendégeknek adott időpontokat is tágabbra vettük, így a vendégek sem találkoznak egymással, van egy 15-20 perces szünet két vendég között, ezalatt végezzük el a szükséges fertőtlenítéseket, szellőztetést.

– A szépségiparban dolgozók döntő többsége KATA-s vállalkozói formában végzi a tevékenységét, így mi nem vagyunk jogosultak a bértámogatásra. Ha mi bezárunk, egészen egyszerűen nincsen bevételünk, kiadásunk viszont ugyanúgy van. A családjainkat is el kell tartani, számos esetben előfordul, hogy egy házasságban mindkét fél a szépségiparban dolgozik, de bármelyik családfenntartó féltől érkező bevétel kiesése jelentős veszteség egy családnak, a többgyermekeseknek, és a gyerekét-gyerekeit egyedülállóként nevelő szülőknek egyaránt.

– Sokunk magánszemélytől vagy cégtől veszi bérbe az üzlethelyiséget (és nem önkormányzattól), amelyet a legtöbb esetben továbbra is fizetnünk kell. A 6:336. § [A bérleti díj] törvény 2-ik bekezdésének értelmezése a jogászok által messze nem egyértelmű, így a bérbeadók zöme változatlanul fenntartja a követelését.

– A 2020 évi korlátozások során, számos szépségipari szakember önkéntesen szüneteltette a tevékenységét, akár több hónapig is zárva tartott bízva a helyzet javulásában. Emiatt, sokunk tartalékai jelentősen elapadtak, a meglévő 2 hétnél hosszabb lezárást egyszerűen már nem bírunk el- fejeződik be a szolgálatók

A fent leírt tények alapján megállapítható, hogy a Covid-19 elleni védekezés, azaz a szükséges higiénia fenntartása és fokozása rendkívül hatékonyan megoldható a szépségipari szolgáltatási helyiségen belül-folytatódik a petíció

szépségipar, szolgáltatás,

illusztráció Városi Kurír

Nem mindegy

A szépségipari szolgáltatás számos esetben elengedhetetlen, a folyamatban lévő kezelések megszakítása negatív következménnyel járhat a vendégeink részére-írják a későbbiekben. Példaként szeretnénk felhozni a különböző gyulladáskezelő arckezeléseket, a fájdalmat okozó benőtt és legrosszabb esetben elfertőződött lábkörmök, berepedt lábfej sarokfájdalom kezeléseket, krónikus hátfájás enyhítést célzó masszírozásokat, a fizikai közérzetet javító szolgáltatásokat, és a lista még bőven folytatható és kiterjeszthető az összes szépségipari szolgáltatóra. A bezárás nem csak nekünk, hanem a vendégeinknek is kárt okoz. A magánegészségügy nyitva tartása mellett, a szépségipar bezárása megítélésünk szerint nem indokolt- fejeződik be a   petíciója.

Ettől kell tartani

Továbbá, felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a szépségipar fehér vállalkozásainak ellehetetlenítésével, ugrásszerűen megszaporodhatnak az olyan fekete/sufnis és sokszor kontár tevékenységek, amelyek a fent leírt higiéniai és vírusvédelmi intézkedéseket nem helyezik előtérbe, komoly veszély jelentve a vendégekre nézve. Többek között emiatt is, a szépségiparra kirótt korlátozás nemhogy nem éri el a célját, hanem inkább ront a fennálló helyzeten.

A jelen petícióban ismertetett indokaink alapján, kérjük tisztelettel az Operatív Törzset, hogy a szépségipari szolgáltatások 2021. március 22-én történő megnyitására tegyen javaslatot Magyarország Kormányának.

Ismét egy fontos ügy aminek „labdája” az Operatív Törzsnél pattog, és amiről alig négy nap múlva kiderül sikerült-e kezelniük.

szépségipar, szolgáltatás

illusztráció: V.K.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Itt az újranyitási terv, na jó még csak ígéretben, de azért... - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük