Ez a nap
A szuperkórház 250 milliárdját racionálisabban is fel lehetne használni
A DK nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az egészségügyre fordított összegeket racionálisan és hatékonyan használják fel – mondta László Imre (DK) XI. kerületi polgármester kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Még hozzá sem kezdtek
Az ellenzéki politikus szerint a kormány rá és Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva azt a látszatot kelti, mintha miattuk kellene leállítani a kerület Dobogó városrészébe tervezett szuperkórház beruházását, amelyből – egyébként – még egyetlen kapavágás sem valósult meg.
„Mi soha nem mondtuk, hogy nem kell ez a kórház (…), polgármesterként nincs is beleszólásom, de támogatom” – hangsúlyozta a DK-s politikus.
László Imre ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a tervek szerint a szuperkórház 250 milliárd forintba kerül. Ezt az összeget pedig racionálisabban is fel lehetne használni, például 50 milliárdból a Szent Imre Kórház sokprofilú intézménnyé válhatna, 200 milliárdból pedig a jelenleg méltatlan körülmények között működő Szent János Kórház területén épülhetne egy minden igényt kielégítő, új budai egészségügyi központ.
Az egészségügyben válsághelyzet van,
a dolgozók menekülnek az ágazatból, és a pénz is kevés; ami még egyáltalán jut az egészségügyre, azt gazdaságosan, hatékonyan kell felhasználni – szögezte le az ellenzéki politikus.
A sajtótájékoztatón a Hír TV kérdésére, miszerint vállalható-e a XI. kerületi polgármesteri hivatal által is átvilágítással megbízott Czeglédy Csaba ügyvéd, ellenzéki politikus, akit korábban elítélt a bíróság, jelenleg pedig büntetőeljárás folyik ellene, László Imre úgy reagált: mellékes, hogy számára mindez vállalható-e, az viszont tény, hogy Czeglédy sajtópereket nyert, például a PestiSrácok és a Ripost ellen, tehát jó ügyvéd. Ráadásul a XI. kerület által megbízott ügyvédi irodának nem Czeglédy Csaba a vezetője, a megbízás csak jogi kérdésekre vonatkozik és december 31-én le is zárul – jegyezte meg a DK-s politikus.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- MKKP: ‘Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva – meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig!’
- Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fej – Megszólalt a pólótulaj!
- Ahhoz előbb rombolni kell, hogy a Mészáros-cég újraépíthessen – lásd: Budavári Palota
- Éles helyzetet szimuláltak a magyar laborban: elszabadult egy mérgező vegyület
- Sikerült olyan pszichológust találni, -Bagdy Emőke- aki azt mondja, amit a regnáló ‘bevésésre’ szánt
- Karsai Dániel elől elzárta a kormány ezt az utat- Belgium, ahol engedélyezett az eutanázia
- Kövér-büntnök 82 473 744.- forintot osztott ki és ráadásul kitiltott
- Időjárás, nem kell mindent elhinni a szemnek
- ‘Biztos, jólét, szabadság, függetlenség, nemzet’ – Tudja mi ez? Hát, a Fidesz választási ajánlata….
- A szokásos péntek reggeli ‘orbániáda’ ma Brüsszelből jelentkezett