Connect with us

Kerítésen túl

A terror gyerekei is bűnhődnek – Újabb terroristafeleség szeretne visszatérni Ausztriába Szíriából

IA
Megosztás

Újabb terroristafeleség szeretne visszatérni Ausztriába. A hétfői osztrák sajtó értesülései szerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik afgán tagjához férjhez ment nő jelenleg egy észak-szíriai fogolytáborban tartózkodik, és az osztrák diplomácia segítségét kéri, hogy gyermekével együtt hazatérhessen.

Kurd fogolytábor, az IA tagok feleségeinek

A nő – akinek nevét nem árulták el, az osztrák sajtó elnevezte Anitának – egy Bécs környéki faluban nőtt fel; 15 éves volt, amikor beleszeretett az Ausztriában élő afgán menedékkérőbe. A férfi az Iszlám Állam fanatikus híve volt, és Szíriába ment, hogy részt vegyen a harcokban. Anita titokban követte szerelmét; Törökországon keresztül az Iszlám Állam akkori fővárosába, Rakkába szökött, ahol összeházasodtak.
A férjet a harcok során a kurdok elfogták, és kitoloncolták Bagdadba; jelenleg ott várja az ellene lefolytatandó bírósági eljárást. Anita terhesen menekült; fia már az Észak-Szíriában lévő, az Iszlám Állam tagjainak feleségei számára létesített kurd fogolytáborban, Camp Rojban született. Anita most 20 éves, két éve lakója a fogolytábornak, ahol 48 országból összesen 1400 foglyot őriznek.
Anita egy osztrák újságírónak beszélt arról, hogy szeretne hazamenni:

„Szeretnék visszatérni Ausztriába, már csak a fiam miatt is; ő csak a fogolytábort ismeri; szeretném, ha normális élete lenne, megismerné a nagymamáját, és óvodába járna” – mondta.

„Már nem tudtam támogatni ezt az ideológiát és a népirtást”

Az osztrák diplomáciától mindeddig nem kapott segítséget; és bár tisztában van azzal, hogy hazatérése után bíróság elé állítanák, úgy véli, nem követett el bűncselekményt.

„Az Iszlám Állam harcosának feleségeként a házat sem hagyhattam el. Az IÁ által elkövetett atrocitásokról, a lefejezésekről és a tömeges erőszakról semmit sem hallottam (…) Már nem tudtam támogatni ezt az ideológiát és a népirtást”.

 

Friss hírek>>>>>>>>>>>>>>>

Az osztrák külügyminisztérium szóvivője, Peter Guschelbauer azt mondta: hivatalos adataik szerint még két osztrák nő, három gyermekük és egy osztrák férfi van kurd fogságban. Hozzátette: nem lehet azonban kizárni, hogy még többen tartózkodnak az egykori háborús területeken; legutóbb például húsz osztrák származású gyermekről is érkeztek híresztelések.
A sajtóban megemlítik egy másik asszony esetét is. A bécsi Sabina S. 2014-ben, 15 évesen csatlakozott a terrorszervezethez; barátnőjével, Samra K.-val csecsen barátaikat követték Szíriába. A Baghuzért folytatott harcokban Sabina eltűnt, valószínűleg meggyilkolták – bár erről eddig nem sikerült bizonyosságot szerezni. Két gyermeket hagyott maga után; a három és az egyéves kisfiúkat időközben nagyszüleik hazavitték Bécsbe.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük