Connect with us

Kerítésen innen

A tisztánlátás 9 pontja — Te is tehetsz az álhírek terjedése ellen

"Ha azt olvassuk, hogy Pilhál György elégedetlen a savanyú arcú, balliberális genderaktivista Jézus Krisztus nyilatkozatával, ne lepődjünk meg"
Megosztás

A világ egyik fontos, komoly gondja a Fake-news, vagyis az álhírek terjedési sebessége. Tévedés ne essék, álhírek mindig is voltak és mindig is lesznek, ám korunk technikája olyan mértékben pörgette fel ezek terjedési sebességét és hatósugarát, hogy ma már akár nem kunszt akár országok demokratikus választásait meghekkelni velük.

Páncél és puskagolyó effektus

Annak idején amint megalkottak egy erősebb páncélt, a fegyvergyárak kifejlesztették a maguk még erősebb lövedékeit és ez ma is így történik a kibertérben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan monitorozza az internetet, és megteszi a szükséges intézkedéseket: eltávolíttatja a kifogásolható tartalmakat, illetve – súlyosabb esetben – büntetőeljárást indít.

A nyomozók az álhírek követése során megszerzett tapasztalataik felhasználásával összeállítottak egy javaslatsort, amely segíthet felismerni a kamuportálok jellemző sajátosságait. Ezzel mindenki hozzájárulhat a felelőtlen megosztások számának csökkentéséhez és az álhírek további terjedésének megelőzéséhez.

Így néz ki pontokba szedve, mit tehetsz az álhírek ellen

A böngészés során elénk kerülő hírek és tudósítások olvasása során mindenekelőtt a következőket tartsuk szem előtt:

  1. Értékeljük az oldalt vizuális tartalma alapján! A kamuportálok vizuális megjelenése, szerkezete vagy felépítése többnyire eltúlzott és bosszantó, mivel tele vannak olyan színes hirdetésekkel és képi tartalmakkal, amelyek egyetlen célja az olvasó figyelmének felkeltése.
  2. Próbáljuk meg azonosítani a hírcsatornát! Ha korábban nem volt információnk róla, akkor keressünk további adatokat az oldal megbízhatóságával kapcsolatosan.
    A legtöbb álhír portál URL sávja eltér a megszokottól, vagy olyan com.co, .club, .me vagy .io végződése van, amellyel a megbízható hírportálokra próbálnak hasonlítani.
    Ellenőrizzük az About Us/Rólunk szakaszt a megnyitott oldalon. A megbízható hírforrások ebben a sávban részletes háttérinformációkat tartalmaznak saját működésükkel és elérhetőségükkel kapcsolatban.
  3. Fontos a szerző személye. Az álhírek mellett gyakran nincs feltüntetve a szerző neve, ha mégis, érdemes ellenőrizni az alkotó személyét és korábbi cikkeit is.
  4. Vizsgáljuk meg az írott tartalmakat nyelvtanilag és stilisztikailag! A nem hiteles tartalmak szerzői – ellentétben a publicistákkal és újságírókkal – szakmailag kevésbé felkészültek, ezért a szöveg megjelenése, formázása vagy helyesírása árulkodó lehet.
  5. Az álhíreket tartalmazó cikkekben gyakran hivatkoznak névtelen vagy nem létező forrásokra, ezért ha lehetséges, ellenőrizzük azokat az oldalakat vagy sajtótermékeket, amelyeket a szerző forrásként jelölt meg.
  6. Keressünk további cikkeket a témában! Ha ilyet nem találunk, akkor a történet hitelessége kételkedésre adhat okot.
  7. Ne osszunk meg automatikusan semmit!
  8. Minden esetben mérlegeljük, hogy a megosztani kívánt cikkek és egyéb tartalmak hiteles és megbízható forrásból származnak-e!
  9.  Legyünk szkeptikusak! Ha egy hír tartalmával kapcsolatban kétségeink támadnak, kérdezzünk családtagjainktól, ismerőseinktől, olvassuk el a hírhez érkező hozzászólásokat és mindig keressünk más forrásokat is! Folyamatosan ellenőrizzük, amit olvasunk! Az álhírek terjedésének visszaszorítása rajtunk is múlik, a felelőtlen megosztások megelőzése révén.

Figyelem!

Mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú, vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekmény is lehet.

Forrás: igende.hu/ police.hu

koronavírus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük