Connect with us

Kerítésen innen

A történelem farkasai – mint Orbán Viktor, Marine Le Pen és Matteo Salvini – megtanítanak félni és gyűlölni

Megosztás

A Demokratikus Koalíció egységes és kiszámítható párt, amely a megalakulása óta egyetlen jelentős politikai fordulatot sem tett – mondta Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke a DK európai kampánynyitó rendezvényén, vasárnap Budapesten.

Nem kell taktikázni, nyugodtan lehet nemet nyomni

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: mutassanak neki egy másik olyan pártot, akár kormánypártit, akár ellenzékit, amelyik „nem cikcakkokban próbálta megközelíteni a jövőt”.

A Demokratikus Koalíció soha, egyetlen percig nem alkudott meg a Fidesszel, sem politikai, sem üzleti ügyben – folytatta felsorolását. Nem kell taktikázni, nyugodtan lehet nemet nyomni az igazságtalan családvédelmi akciótervre, nem kell tartózkodni – utalt parlamenti szavazásukra.

Harmadik érvként leszögezte, a DK a legeurópaibb magyar párt.

Az előttük álló feladatokról azt mondta, sokaknak lehetetlennek tűnik az a vállalkozás, amelybe a DK belefogott, de meg kell próbálni a lehetetlent. Előbb-utóbb célhoz fogunk érti – tette hozzá. A küzdelem sikeres megvívásához semmi másuk nincs a hitükön és igazukon kívül, miközben egy olyan hatalommal állnak szemben, amelyik elfoglalta az országot – jelentette ki.

Az ember szabadnak született

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hisznek abban, hogy az ember szabadnak született, hisznek a szabadságban, a demokráciában, a társas kapcsolatok és a család fontosságában, a hazában, a másokért viselt felelősségben, a szolgáló és védő államban. Abban azonban nem hisznek, hogy csak egyfajta módon lehet boldog életet élni, akkor sem, ha a kormány ezt diktálja.

Korábban azt hitték – folytatta –, hogy a demokrácia képes megvédeni önmagát, és nem vették észre, hogy azért minden nap meg kell küzdeni. Amikor a demokrácia nem képes jobb, nyugodtabb és kiszámíthatóbb életet biztosítani, akkor a többség elfordul tőle és jönnek a „történelem farkasai, a történelem gazemberei”, mint Orbán Viktor, Marine Le Pen és Matteo Salvini, akik megtanítanak félni és gyűlölni – fogalmazott.

Azt is minden nap újra és újra el kell magyarázni, hogy Európa az otthonunk – jelentette ki. Ha Magyarországot nem sikerül Európában tartani, az a folyamat nem lesz sem békés, sem nyugodt. Először szaporodni fognak a konfliktusok, mélyülnek a szakadékok, aztán nő a szembenállás, az erőszak, majd végül „egy új európai háború küszöbén fogunk állni” – ismertette álláspontját.

A DK az európai egyesült államokban hisz.

Egy közös Európában nem vereségre vagyunk ítélve, hanem a közös sikerek aktív partnerei és nyertesei leszünk – mondta Gyurcsány Ferenc.

A rendezvény elején a műsorvezetők külön köszöntötték a teremben tartózkodó Czeglédy Csabát. A politikusról Gyurcsány Ferenc is megemlékezett, amikor beszéde végén azt mondta, Czeglédy Csaba a börtöntől fenyegetve is elég erős volt ahhoz, hogy ne gazember legyen, hanem tisztességes magyar ember maradjon.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője azt mondta, egy olyan Európáról álmodik, ahol mindenki jólétben él, ahol nincsenek másodrendű állampolgárok. Egy olyan Európáról, amely képes megvédeni a polgárait a külső veszélyektől, de attól is, ha a saját kormányuk diktatúrát épít, mert „Európa minket Orbán Viktortól is meg tud védeni” – tette hozzá. Ezt az álmot az európai egyesült államok tudja megvalósítani – jelentette ki, leszögezve, hogy az európai országok együtt sokkal erősebbek és gazdagabbak.

Elzavarják Orbánt és hazahívják a külföldre költözött százezreket

Az ellenzéki politikus amellett érvelt, hogy Európának az embereket kell támogatnia. Be kell vezetni az európai minimálnyugdíjat, az európai minimálbért, az európai családi pótlékot és a mindenkinek járó európai minimumellátást. Ezeket a járandóságokat a multinacionális cégekre kivetett adókból lehetne finanszírozni – vélekedett.

Azt is leszögezte, nem hagyják, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahonnan sok százezer ember elmegy. Úgy fogalmazott: el fogják kergetni Orbán Viktor miniszterelnököt és hazahívják a külföldre költözött százezreket.

Az elkövetkezendő években olyan kihívásokkal állunk majd szemben, amelyeket egyetlen ország sem képes egyedül megoldani – mondta, példaként említve a klímaváltozást, a technológiai forradalmat, a terrorizmust és a népvándorlást. Ha Orbán Viktor politikája érvényesül, akkor a magyaroknak nem lesz beleszólásuk abba, milyen legyen az új világ – jelentette ki.

Nem a bezárkózó ország az erős és szuverén, hanem az, amelyik részesévé tud válni egy erős Európának – szögezte le. Ha ennek az akadálya Orbán Viktor, akkor ezt az akadályt távolítsuk el – fogalmazott.

Igent mondanak Európára

Molnár Csaba, a DK EP-képviselője, választási listájának második helyezettje arra hívta fel a figyelmet, alig hat hetük van arra, hogy megmutassák, mit veszíthet Magyarország azzal, ha nem szegül szembe a kormányfő Európa-ellenes politikájával, amely több ponton is vesztésre áll a kontinensen.

Kiemelte, a DK ezzel szemben a győztesek oldalára akar kerülni azzal, hogy felsorakozik az európai egyesült államok terve mögé és „igent mond Európára”.

A DK listájának harmadik helyén álló Rónai Sándor azt hangsúlyozta, az európai egyesült államok létrehozása számára egy gazdagabb Magyarországot jelent, ahonnan a hozzá hasonló fiataloknak nem kell menekülniük a jobb élet reményében.

Nagy Blanka azt kérte, mindig álljanak ki az igazságtalanság ellen

Az ellenzéki tüntetéseken ismertté vált Nagy Blanka diáklány arra kérte a hallgatóságot, minden esetben álljanak fel és mondják el, ha igazságtalanság éri őket. „Különben csak nekik adunk igazat” – tette hozzá a kormányoldalra utalva.

A rendezvény moderátorai közölték, a DK aktivistái összesen 50 ezer 472 aláírást gyűjtöttek, így a párt listája biztosan ott lesz a májusi EP-választáson. A kampánynyitót a Budapesti Kongresszusi Központban tartották, amelyet a hallgatóság megtöltött.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük