Connect with us

Banánköztársaság

Luzerner Zeitung: A történelemnek intésként kellene szolgálnia Orbán Viktornak

orban-sarkozy
Megosztás

„Látogatás Orbán Viktornál: Svájc ne engedjen a kurzusából” – ezzel a címmel közölt cikket a Luzerner Zeitung arról, hogy Orbán Viktor a hivatalában fogadott két meg nem nevezett svájcit, és a látogatáson nagy foci-fannak mutatkozott, továbbá támogatásáról biztosította Svájc EU-val szembeni kurzusát.

„Orbán karba tett kézzel néz le teraszáról a városra, lábai előtt hever nem csupán a parlament épülete, hanem egy kékesen ragyogó ovális épület, mint valami eltévedt UFO, a Puskás Ferenc stadion”

– kezdte beszámolóját a szerző, aki mint a további szövegből kiderül, újságíró, és Sepp Blatter életrajzának szerzője.

„Innen fentről az ember mindig tudja, kit kell szolgálnia”

– idézte az illető Orbán Viktort, hozzátéve, hogy a magyar miniszterelnököt Nyugat-Európában autokratának tekintik. A beszámoló szerint az nem került szóba, hogy Orbán Viktor pártja elvesztette a többségét és a főpolgármesteri helyet a fővárosban, hanem fociról volt szó.

Előző este Orbán Moszkvában nézte meg a Fradi 1:0-s győzelmét,

és a honvédség repülőgépén tett kiruccanását azzal a politikai legitimációval magyarázta, hogy a Fradi az egyetlen olyan klub, amelynek az egész országban vannak rajongói. Szó esett Sepp Blatterről, akit Orbán kedvel, mert mindig nagy tisztelettel adózott a magyar labdarúgásnak, és mert „sokat köszönhetünk neki”.

„a miniszterelnök a laza környezet híve…”

A szerző rámutatott: Orbán miniszterelnökként tett első külföldi útja 1998-ban a párizsi VB döntőjére vezetett, azóta a hírek szerint nem hagyott ki egyetlen Bajnokok Ligája, vagy VB döntőt sem, és azt mondják, Orbán naponta akár hat meccset is megnéz. A miniszterelnök kék zakót, fehér inget, és sötét farmert viselt, de Szőllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Orbán bizalmasa a nyakkendők lazítására szólította fel a vendégeket azzal, hogy a miniszterelnök a laza környezet híve.

A kormányfő a hivatalos interjútól elzárkózott,

de az ebédnél, magyar bor mellett minden kérdésre válaszolt, legrészletesebben a sportra vonatkozókra. Beszámolt arról, hogy kereken egymilliárd euróért 39 stadiont renováltak, egyéb sportlétesítményeket is építettek, és

„minden előfeltétel meglenne a nyári olimpiai játékok megrendezéséhez”,

de a nép nem akarta, és a pályázatot vissza kellett vonni. Nem egyértelműen népszerű a fociprogram sem: Orbán kedvenc sportját a GDP 5 százalékával, az oktatásügyet viszont 4,6 százalékával támogatja, és a gazdasági társaságoknak jelentős adókedvezményeket biztosított, ha a sportba fektetnek be, amit ellenfelei korrupciónak és nepotizmusnak tekintenek.

A miniszterelnök meleg hangon szólt arról,

hogy a svájciak 1956-ban mennyi magyar fogadtak be, és úgy vélte, az EU-val egy keret-megállapodásról folytatott tárgyalásokon Svájcnak nem kellene eltántorodni eddigi kurzusától. Az EU-ról azt mondta:

„A kutyák ugatnak, de a karaván előbb-utóbb tovább halad”.

A miniszterelnök megmutatta a vendégeknek a minisztertanács termét, ahol meglepő módon nem az asztalfőn foglal helyet.

„Egy akarok lenni a többiek között, és szemmagasságból akarom megtudni munkatársaim elképzeléseit”

– mondta. Foteljéből Batthyány Lajos egykori miniszterelnök portréjára tekint, és erről azt mondta:

„Ez a látvány engem minden nap alázatra és tiszteletre int”.

„A történelemnek intésként kellene szolgálnia Orbán Viktor számára: Batthyányt a Bécstől való függetlenségért folytatott magyar harc zűrzavaraiban lázadónak minősítették, és kivégezték” – írta a cikk szerzője.

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük