Zokogva mesélte el a Blikk munkatársának az az édesanya, aki 8 éves kislányát veszítette el a hétfő esti bódétűzben a Mom Sportközpontnál, hogy elvitte két fiát a gyámügy – írta a portál.

A gyerekeknek öt percük volt összepakolni a dolgaikat, és már el is vitték őket.

Az édesanya rohant a polgármesterhez, hogy valami megoldást találjanak rá, hogy újra együtt lehessenek – mondta el a Blikknek.


Mint arról beszámoltunk, a tragédia előtt a három testvér a XII. kerületi Gesztenyéskertben játszott. Édesanyjuk alig pár utcával odébb dolgozott. Az anya elmondása szerint

a tragédia előtt nem sokkal a kicsik felhívták, majd rimánkodva kérték, hadd maradjanak még, amíg ő a munkahelyén van.

A gyerekek ezután mentek a sportlétesítményhez….

A tizenegy éves fiú és húga felment a lezárt tetőre, majd az ablakon bemásztak az ottani, használaton kívüli faházba, ahol valahogyan tüzet gyújtottak. A gyorsan terjedő lángok elől megpróbáltak kimenekülni, de a kislány az épületben rekedt. A kamasz fiúnak sikerült az utolsó pillanatban kimászni az ablakon és segítséget hívni.

A rendőrség szerint a tűzoltók eszméletlen állapotban hozták ki az épületből a kislányt: újraélesztését a mentők azonnal megkezdték, de a gyermek a helyszínen meghalt. Bátyját kórházba vitték, ahol a nyomozók meghallgatták.  Az édesanya az RTL-nek azt mondta, a fia elmesélte, hogy

a 8 éves Zselyke fel akarta gyújtani a bódét és erről egy videót akart készíteni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét