Connect with us

Kerítésen innen

A trianoni veszteség magyarázata egy mentőorvos fizetési slejfnije alapján: „…amit a nagyhatalmak nem vettek el tőlünk, azt megoldjuk itthon, ráadásul sokkal jobban!”

orvos
Megosztás

Kásler Miklós pénteken dagadó mellel jelentette, hogy kik kapják meg az egészségügyben dolgozók közül a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást. 

Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy a hangsúlyozottan egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.

Kiket is?

  • valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos,
  • ápoló,
  • asszisztens
  • a művesekezelést végző szolgáltatók,
  • az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai,
  • a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó
  • az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói
  • a háziorvosok,
  • az alapellátó fogorvosok,
  • asszisztensek,
  • védőnők,
  • főállású iskolaorvosok,
  • otthoni hospice-szolgálatok
  • otthoni szakápolást nyújtó szolgálatok dolgozói
  • a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozói,
  • az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők,
  • a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban részt vevő orvostanhallgatók,
  • a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói
  • a védelem-egészségügyben dolgozók

Kásler ismertetése szerint a részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg,

illetve azokat, akik szabadságon, fizetési nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn, illetve gyesen, gyeden vannak.

A juttatásra mindenki csak egyszer jogosult, tehát akinek több jogviszonya van, illetve főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, a kifizetés egyszer történik meg. Az egyszeri bérkiegészítés azon dolgozót, illetve hozzátartozóját is megilleti, aki a járvány során hunyt el.

„…amit a nagyhatalmak nem vettek el tőlünk, azt megoldjuk itthon, ráadásul sokkal jobban!”

A fenti győzelmi jelentés után álljon itt egy Magyarországon dolgozó orvos fizetési „slejfnije” egy veszélyhelyzetben ledolgozott hónapjának elismeréseként:

„Trianon emléknapján megkaptam a várva várt fizetésemet, ami ebben a hónapban egy kicsit több, mert van benne az „ünnepnapi pótlék”. Kiderült, hogy a mai napon, amikor felvázolták nekem a fizetésemen keresztül jobban érezem a lényeget, jobban átérzem a magyarok fájdalmát, .

 

Az igazi nettó fizetésem kb. 976.000 ft lenne (ami egész korrekt lenne), de…

-a 32%-át lecsatoltak és a Roman focistáknak adtak
-a 19%-át ukrajnai nyugdíjasoknak utalták
-a 20%-át a Szerbeknek és a Horvátoknak osztották szét, hogy legyen vasútvonal Belgrádba, ahol a tengerparton pihenhet az összes „Honatya”
-az 1%át az Osztrákoknak adtak, amit cserebe beváltották nekik Eurora!
-a 28%-a megmarad nekem, itt az ősmagyar földön, hogy legyen valami, amit vissza tudok fizetni különböző kötelező tagdíjakon, pótdíjakon, műszaki vizsgákon, stb. keresztül.

Így legalább fenn tudják tartani 100 évvel később is ugyanazt az életszínvonalat, mint amilyen 1920-ban volt! Teszik ez azért, hogy soha sem felejtsük el,

amit a nagyhatalmak nem vettek el tőlünk, azt megoldjuk itthon, ráadásul sokkal jobban!

Hajrá, csak így tovább….”

nyílit levelet

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük