Bár nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben a túlvédő szülő célja is az, hogy gyerekének mindenből a legjobbat biztosítsa, sajnos az ilyen szélsőséges szülői működés rengeteg negatív következménnyel jár.


Alacsony önértékelés, negatív énkép

Sajnos azok a gyerekek, akik túlvédő családokban nőnek fel, később sokkal nehezebben képesek megküzdeni az élet nehézségeivel. Ez abból is fakad, hogy az a szülő, aki mindent készen átad gyerekének, önkéntelenül azt sugallja, hogy a gyereke ezeket a helyzeteket nem lenne képes önállóan megoldani. Márpedig az énhatékonyság kialakulásához pont az ilyen sikerélmények szükségesek. Ugyanígy jellemző, hogy a túlvédő szülő beavatkozik gyereke társas kapcsolataiba, annak érdekében, hogy megvédje őt a csalódástól és a kudarctól. Ez a későbbiekben komoly nehézséget okozhat az emberi kapcsolatok kialakítása és kezelése terén. Ahhoz, hogy egy gyerek önbecsülése szilárd legyen, arra van szükséges, hogy szülei biztassák az akadályokkal való megküzdésre, a komfort zónából való kilépésre.

Fokozott szorongás és depresszió

Aki gyerekkorában folyton azzal szembesül, hogy a világ egy veszélyes hely és szülei mindenen szoronganak, maga is sokkal inkább hajlamos lesz gyermekkorban és felnőttkorban is a szorongásra, és ez gyakran depresszióval is társul. Ez utóbbi abból is fakad, hogy ha mások oldják meg a gyerek normatív nehézségeit, azzal egyfajta tehetetlenségre tanítják, ami viszont szorosan összefügg a depresszió dinamikájával. Szociális szorongás is gyakran előfordul a túlvédő szülők gyerekénél, mivel a gyerek kortárskapcsolatait szorosan monitorozza a szülő, beleszól abba, hogy kivel barátkozhat, ami végső soron oda vezet, hogy a gyerek az emberi kapcsolatokban is folyton veszélyt és kudarc lehetőséget lát.

Bűntudat és kétség

Egy olyan veszélyes világban, ahol folyton szükségem volt a szüleim védelmére, hogyan fogok tudni egyedül helytállni? Hogy tudok majd egyedül munkahelyet, társat választani? Ez a fajta függés, ami egy tekintélyszemély kontrollja iránti igényből fakad gátat szab az autonómiának, a világ természetes felfedezésének, a kockáztatás iránti egészséges igénynek. Ha viszont mégis sikerült kilépni a szűkre szabott határokból, az gyakran vezet bűntudathoz. Mit szólna hozzá, ha látná? Tényleg jogom van ilyen dolgokat csinálni?

Ha egy gyerek abban nő fel, hogy mindig mások mondják meg, hogy mit tegyen, akkor a szabadság iránti természetes vágya állandóan konfliktusban áll majd az egész élete során hangsúlyozott függéssel és óvatossággal, és ez is bűntudathoz, illetve ahhoz az érzéshez vezethet, hogy tetteivel elárulja szüleit.

Igény mások jóváhagyására és a másoknak való megfelelésre

Amikor a gyerekkor úgy telik, hogy a szülők folyamatosan pásztázzák gyerekük viselkedését, az végső soron oda vezet vezet, hogy a gyerek azt tanulja meg, hogy az elégedettséghez az kell, hogy mások jóváhagyják, helyeseljék, amit teszek. Ez kezdetben csak a szülő-gyerek kapcsolatban jelenik meg, majd később a pedagógussal, főnökkel, munkatársakkal és párkapcsolatban is. További nehézség lesz határokat állítani és nemet mondani, ha szükséges, mert erősebb lesz a visszautasítástól, szeretetlenségtől való félelem. Másoknak tetszeni mindig elsődleges cél lesz, ami végső soron háttérbe szorítja a valós igényeket.

Tudományos cikkek a témában:

  • https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/jar.12413
  • https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/j.2161-1882.2015.00065.x
  • https://link.springer.com/article/10.1007/s10826-015-0131-9
  • https://link.springer.com/article/10.1007/s10826-016-0466-x

Forrás: Új egyensúly – játszma nélkül

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét