Connect with us

Koronavírus

A tünet: „erős másnaposság” – panaszolják a Pfizer Covid-vakcináját tesztelő önkéntesek

vakcina-masnapossag
Megosztás

Azt gondolom, sokan bevállalnák, hogy a macskajaj-másnaposság kellemetlen érzését, ha biztosak (?) lehetnének abban, hogy ezzel elkerülhetik a Covid19 fertőzés következményeit. A német BioNTech és az amerikai Pfizer közösen fejlesztett, Covid-19 elleni védőoltása ígéretesnek tűnik a beígért bódultságtünettel együtt.

A védőoltása a harmadik fázisú klinikai vizsgálatok eddigi eredményei alapján 90 százalékban hatékonynak tűnik,

felülmúlva az előzetes várakozásokat. Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója azt mondta, megállíthatja a járványt a vakcina, de lehet, hogy évente be kell majd adatni.

A védőoltás hatása a „súlyos másnaposságra” hasonlít

A Vice arról ír, hogy a harmadik fázisában végzett kísérleteken részt vevő önkéntesek beszámolói alapján a védőoltás hatása a „súlyos másnaposságra” hasonlít. Sokan azt állították, hogy az influenza elleni oltásokhoz hasonlóan izomfájdalom, fejfájás és láz kísérte a szer beadását. Volt, aki elsőre legyengült, a második oltás után viszont még rosszabbak lettek a tünetei.

A vizsgálatban hat különböző országból kb. 43 500 ember vett részt, 38 955 önkéntes kapta meg a vakcina második adagját november 8-án.

Az mRNS-alapú BNT162b2 tesztelésekor az önkéntesek nem tudták, hogy a szert vagy placebót kaptak-e. Még mindig nem tiszta, hogy a vakcina mennyire hatékony életkor és etnikai hovatartozás szerint, és mennyi ideig tarthat az immunitás – írta a 444.hu.

A Pfizer közölte:

idén világszerte 50 millió, 2021-ben pedig akár 1,3 milliárd oltóanyag-dózis előállítását várja. (Vice)

A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra jobb járványhelyzetet teremthetnek,

jövő télre teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást

– írja az MTI londoni tudósítója.

Idén télen még nem lesz jobb a vírushelyzet

A próbák során nem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek miatt szüneteltetni kellett volna az oltóanyag tesztelését. Azok a vizsgálati alanyok, akik egyáltalán valamilyen kellemetlen hatást tapasztaltak, legfeljebb enyhe vagy mérsékelt fájdalmat éreztek néhány napig az oltás beadásának helyén, illetve szintén enyhe vagy mérsékelt, rövid ideig tartó hőemelkedésük volt. A BioNTech vezetője szerint

a mostani tél „még kemény lesz”, az új vakcina ezen a télen még nem gyakorol jelentős hatást a fertőzési számokra.

Lehet, hogy ismételni kell majd az oltást

Arra a kérdésre, hogy az oltás a beadás után mennyi ideig maradhat hatékony, a BioNtech vezetője azt mondta, hogy ennek megállapítására még vizsgálatokat kell folytatni. Az sem okozhat komoly gondot, ha

időről időre, például évenként esetleg meg kell ismételni az oltást, de az is lehet, hogy csak két- vagy ötévente kell újraoltani a lakosságot

– tette hozzá a szakember.

Sahin professzor hangsúlyozta azt is, hogy

nem tart valószínűnek olyan mértékű mutációt, amely drámai mértékben módosítaná a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 koronavírus szerkezetét. (forrás)

jofigyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük