Connect with us

Kerítésen innen

A Türk Tanácstól kapott maszkokról igen, az EU csütörtökön bejelentett 100 milliárd eurós kölcsönprogramjáról nem írt posztot Szijjártó!

szijjarto
Megosztás

„A Türk Tanács újabb tagállama mutatott szolidaritást a magyar emberek irányába: Azerbajdzsán kormánya a mai napon 10 ezer maszkot juttatott el bakui nagykövetségünkre” – közölte Facebook-posztjában a külügyminiszter.

Szijjártó Péter hozzátette:

„már szervezzük az adomány Magyarországra szállítását annak érdekében, hogy az minél előbb az egészségügyi védekezés frontvonalában dolgozók rendelkezésére állhasson.”

Hiába, no!

Jó, ha az ember tisztában van azzal, hogy ki akar neki jót és ki a barátja a bajban is. Szijjártó március 27-én közölte, hogy

az egészségügyi védőfelszerelések biztosítása érdekében Magyarország a napokban a Türk Tanácshoz is fordult, és két országtól, Törökországtól és Üzbegisztántól már kaptunk is segítséget.

A török kormány engedélyezte 8 tonna, maszkok alapanyagaként használatos textil Magyarországra szállítását, pénteken Üzbegisztán felajánlásaként érkezik összesen 150 ezer védőmaszk.

„Nagyrabecsülés és köszönet jár a török és az üzbég kormánynak a segítségért: a bajban mutatkozik meg, hogy ki az igaz barát!”

Ez valahogy elkerülte a figyelmét a külügyérnek…

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kovács Béla

    2020.04.02 18:28 at 18:28

    Az azeri csomagban hány balta van ? 😛

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük