Connect with us

Kerítésen túl

A választási vitának csak a helyszíne vitatott

Bieden
Megosztás

Miközben magyar választó egy évtizede hiába vár arra, hogy a hatalom birtokosa leszálljon az általa elképzelt égből és ki merjen állni egy választási vitára kihívóival, az USÁ-ban alig több mint 100 nappal a választás előtt csak a vita helyszíne és nem annak ténye, szükségessége, de az is csak egy rövid ideig, volt vitatott.

Donald Trump és Joe Biden első vitáját szeptember 29-én rendezik

Az amerikai elnökjelöltek első vitáját nem Indianában, hanem Ohióban tartják, mert az indianai Notre Dame Egyetem a koronavírus-járvány miatt visszalépett a vita megrendezésétől – jelentette be az elnökjelölti viták szervezését bonyolító bizottság hétfőn este.

A katolikus egyetem elnöke, John I. Jenkins tisztelendő közleményben tudatta, hogy a járvány miatt szükséges óvintézkedések „nagyon nagy mértékben csökkentik a vita megrendezésének nevelési értékét”, s ezért lépnek vissza a rendezéstől. Hozzáfűzte, hogy éppen az óvintézkedések miatt jelentősen csökkenteni kellett volna az elnökjelölti vitán résztvevő diákok és önkéntes segítők lélekszámát is.

Az Elnöki Viták Bizottsága – az a nonprofit szervezet, amely évtizedek óta szervezi az elnökjelöltek vitáit – ezek után bejelentette, hogy az ohiói Clevelandben lesz a rendezvény, s a Case Western Reserve Egyetem és a Clevelandi Klinika közösen ad otthont neki.

Donald Trump és Joe Biden első vitáját szeptember 29-én rendezik meg, azt követően, hogy a két politikus augusztusban elfogadja pártjának elnökjelöltségét. A második vitát október 15-én a floridai Miamiban, a harmadikat pedig október 22-én a nashville-i Belmont Egyetemen tartják.

Az alelnök-jelöltek vitájára október 7-én

A második emberek vitájának Utah állam fővárosában, Salt Lake City ad ozzhont. A republikánus alelnökjelölt személye biztos, ő Mike Pence, a jelenlegi alelnök. A demokraták várható elnökjelöltje, Joe Biden még nem nevezte meg alelnökjelöltjét. Eddig csupán annyit közölt, hogy mindenképpen nő és afroamerikai lesz. Sajtóelemzők szerint erre pillanatnyilag a legesélyesebbnek Susan Rice látszik. Rice az Obama-kormányzatban először az ENSZ-ben volt nagykövet, majd Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója lett.

Csak egy kis háttér

A világjárvány előtt szárnyalt az Egyesült Államok gazdasága, így akkoriban nem véletlenül engedett meg magának, még a tőle megszokottnál is pökhendibb mondatokat az elnök. A pandémi és a vele járó gazdasági visszaesés azonban nem csak csökkentette, de el is törölte Trumpnak, aki még azt se tudta következetesen képviselni, hogy ő maga viseljen-e maszkot vagy sem, mért  előnyt. A közvélemény-kutatások ma már a a jelenlegi elnök vereségét jósolják.

Azért azt se felejtsük el, hogy az USA történetében alighanem először indul két  apafigura helyett két nagyapafigura:  Trump (74), Biden ( 77) az elnöki székéért.

helyszíne

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük