Connect with us

Banánköztársaság

A Varju ügy, avagy amikor a maffia írja a törvényt!

varju
Megosztás

Varju László DK-s képviselő ügyében a birtokháborítási perben eljáró polgári bíróság másodfokon, jogerősen kimondta, hogy jogszerűen tartózkodott az MTVA épületében, képviselői munkáját látta el, tehát nem volt birtokháborító. Ez azért lényeges, mert a képviselő hivatalos személy. Tehát ha munkájában erőszakkal akadályozták, akkor a biztonsági őrök hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét követték el.

Az ügyészség viszont Varjut vádolja továbbra is garázdasággal,

mert meg merte fogni a ráülő, őt leteperő, rángató biztonsági őr bokáját. A jogerős ítéletből viszont az következik, hogy az ügyészségnek nincs igaza, nem Varju követett el bűncselekményt, hanem a biztonsági őrök valósították meg sérelmére a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét!

Erről eszembe jutott egy másik történet. Tavaly megírtam, hogy a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított Simonka György fideszes képviselő, akinek mentelmi jogát is felfüggesztették a jogállam látszatának megőrzése érdekében, egy képet posztolt saját oldalán. Ezen Orbánnal látható a Várban tartott miniszterelnöki fogadáson. A Főmérnök joviálisan mosolygott mellette.

A Főmérnök mondott már olyat, hogy senkit nem hagy az út szélén

A sajtó ezt úgy értette, hogy a szegényeket, elesetteket a kormány mindig támogatni fogja. Tudjuk mennyire, hogy csak a kilakoltatásra váró devizahitelesekre gondoljunk stb. De valójában nem ez volt az üzenet. Hanem az, ha megtartod az omertát, a maffia hallgatás törvényét, akkor Mi, a Rendszer, nem hagyunk cserben, minden eszközzel megvédünk! Mert minden hatalom a miénk!

Mert a Don pontosan tudta, hogy pár nap múlva egy salátatörvény elrejtett paragrafusaként elfogadják majd a Btk módosítását, amely a bűnszervezetben való elkövetést szabályozza, és ezzel a súlyosabb bünetés bíróság általi megállapíthatóságát jócskán megnehezetítik. Sőt elkerülik azt a lehetőséget is, hogy ne lehessen végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést is kiszabni. Mert plusz törvényi feltételként szabják az elkövetők közti alá-fölérendeltségi viszonyt, a munkamegosztást, a konspiratív kapcsolatrendszert. Ezt pedig az omerta megtartása esetén szinte lehetetlen bizonyítani a bíróság előtt. Vagyis ami a Fideszes lopás fő működési elve, annak bírósági megállapíthatóságát szinte kizárták. Ha ugyanis az elkövetés és az elbírálás között megváltozik a törvény, az új szabály enyhébb, vagy már nem bűncselekmény a cselekmény, akkor az új törvényt kell alkalmazni a bíróságnak. Meg van kötve a bíró keze.

A büntető ügyben eljáró bíróságot a polgári peres ítélet nem köti

De Varju ügyében helyessége felől nincs kétségem. A Fidesz jogászai, beleértve a csahos Polt ügyészeit is, pontosan tudták, hogy az álláspontjuk jogállamban védhetetlen. Ennek ellenére nem a biztonsági őrök ellen emeltek vádat. Ami nem volt meglepő egy olyan országban, ahol a biztonsági őrök, meg az MTVA épületéhez kiérkező, és onnan parancsra gyorsan távozó rendőrök is ugyanonnan kapták a parancsot. A Pintér féle Belügyből!

Ha a büntető bíróság is elfogadja az érvelést, akkor felmenti bűncselekmény hiányában Varjut. Ekkor viszont az ügyészségnek jogállamban kutya kötelessége megvádolni a biztonsági őröket egy súlyos bűncselekménnyel, amit ráadásul csoportosan követtek el.

Na ide kapcsolódik a Simonka ügyében végrehajtott törvény módosítás

Ugyanis a Fideszes maffia törvénygyára megismételte a mutatványt. Az Országgyűlésről szóló törvény korábbi szabályai ugyanis biztosították a belépési jogot a képviselők részére a közintézményekbe, így az MTVA épületében is. Azonban 2019-ben a Varju eset után ezt a jogszabályt módosították, és kitörölték belőle a belépési jogot! Fentebb írtam, hogy ha az elkövetés és az elbírálás között megváltozik a törvény, az új szabály enyhébb, vagy már nem bűncselekmény a cselekmény, akkor az új törvényt kell alkalmazni a bíróságnak. Meg van kötve a bíró keze.

Márpedig most már nem léphetne be Varju az épületbe. Tehát az ellene alkalmazott erőszak sem bűncselekmény a hivatalos személy elleni erőszak megállapíthatóság szempontjából a fenti jogszabályból következően.

Tehát a Maffia megint megvédte végrehajtó katonáit. A jogalkotás alkotmányos szabályait megcsúfoló, egyedi érdekeket szolgáló, bűnösöket védő törvény született. De a Fideszes hívőknek semmi nem számít, csak a győzhetetlen Vezér parancsa! Hányok tőlük!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kiss Lajos

    2020.02.17 08:34 at 08:34

    Magyarországon a törvényeket az országgyűlés hozza! Lehet, hogy nálatok ez a maffia, nálunk nem!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük