Connect with us

Kerítésen innen

A Vígszínház egykori munkatársainak nyilatkozata: hiányoljuk Eszenyi Enikő beismerésének és a bocsánatkérésének gesztusát!

vigszinhaz
Megosztás

Alulírottak, a Vígszínház egykori munkatársai, fontosnak tartjuk azt a lépést, amellyel Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát. Hiányoljuk ugyanakkor részéről a beismerés és a bocsánatkérés gesztusát. Megerősítjük, hogy kiállásunk és megszólalásunk nem politikai indíttatású volt, hanem morális és szakmai kérdés. Korábbi nyilatkozatunkkal a verbális erőszak és a hatalommal való visszaélés ellen léptünk fel, megosztva saját tapasztalatainkat.

Hangsúlyozzuk,

hogy az általunk említett eseményekben nem Eszenyi Enikő volt az áldozat: a sérelmeket mi és kollégáink szenvedtük el.

Mivel Eszenyi Enikő érdemben nem reagált azokra az állításokra, amelyeket az elmúlt időszakban nyilvánosságra hoztunk, általában pedig tagadta azokat, elengedhetetlennek tartjuk, hogy

a fenntartó lefolytassa a már korábban elrendelt vizsgálatot.

Csak objektív vizsgálattal zárható le az a kérdés,

hogy a Vígszínház volt és jelenlegi munkatársai által említett események jogilag is zaklatásnak minősülnek-e, hogy azok megengedhetők-e egy munkahelyen, egy színházban.

Mi azt állítjuk, hogy ez a viselkedés nem fogadható el,

ártalmas, és véleményünk szerint nem elkerülhető, hogy ebben a kérdésben a Fenntartó is állást foglaljon. Meggyőződésünk, hogy a Fenntartó álláspontjának megismerése nemcsak a színházi szakma, de a színházszerető közönség számára is nélkülözhetetlen. Szorgalmazzuk ezért, hogy a Felügyelőbizottság független szakemberek bevonásával körültekintően folytassa le a Fenntartó által korábban elrendelt vizsgálatot.

Határozottan állítjuk, hogy önmagában az a tény, hogy Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát, nem oldja meg az ügyet.

A vizsgálat során mindenben állunk a bizottság és az általuk felkért szakemberek rendelkezésére,és készek vagyunk megosztani személyes tapasztalatainkat.

Emellett elengedhetetlennek tartjuk,

hogy a vizsgálat eredményeit felhasználva, a szakmai szervezetek bevonásával egy olyan átfogó protokoll szülessen, amely elkerülhetővé, orvosolhatóvá teszi a munka során felmerülő abúzusokat. Állítjuk, hogy a korábbi zaklatási ügyek után létrehozott munkáltatói intézkedések és protokollok nem állták ki az idő próbáját, azok néhány kivételtől eltekintve igazoltan nem működtek hatékonyan. A színházi szakma közös érdeke, hogy a művészi munkát oltalmazó jelzőrendszer mielőbbi felülvizsgálatának már most nekikezdjünk.

Aláírók:

  • Ádám Dorottya súgó, rendezőasszisztens
  • Ágoston Péter színész
  • Bajor Lili színész
  • Bartha Andrea tervező
  • Bata Éva színész
  • Bernáth Dénes színész
  • Braier Zsuzsa jelmeztárvezető
  • Cseh Judit színész
  • Cseplye Dániel rendezőasszisztens
  • Csikós Júlia színész
  • Danis Lídia színész
  • Dinyés Dániel zenei vezető, karmester
  • Dolmány Attila színész
  • Duda Éva koreográfus
  • Egyed Mónika rendezőasszisztens
  • Fenyvesi Lili filmrendező, rendezőasszisztens
  • Friedrich Gergely világosító
  • Frigyesi Eszter rendezőasszisztens
  • Furák Péter zenei vezető, zongorista, zeneszerző
  • Füsti Ilona öltöztető
  • Gál Bereniké weblapkezelő, közösségi media szerkesztő
  • Garai Judit Eszter dramaturg
  • Gedeon Krisztina öltöztető
  • Hajduk Károly színész
  • Harkányi Endre színész
  • Herczeg Adrienn színész
  • Hevér Gábor színész
  • Hunyadi Alex hangtechnikus
  • Járó Zsuzsa színész
  • Juhász István színész
  • Király Dániel színész
  • Kiss Eszter igazgatói titkár
  • Kerselits Nikolett vezető fodrász
  • Kovács Krisztina dramaturg
  • Kovács Patrícia színész
  • Lengyel Tamás színész
  • Medveczky Balázs színész
  • Mészáros Csilla súgó
  • Mészáros Máté színész
  • Molnár Áron színész
  • Molnár Kata rendezőasszisztens, produkciós asszisztens
  • Müller Zsófia igazgatói titkár
  • Murányi Ami igazgatói titkár
  • Nagy Szabolcs zongorista, korrepetítor
  • Néder Panni rendező
  • Péter Kata színész
  • Pintér Bea igazgatói titkár, rendezőasszisztens
  • Réti Adrienn színész
  • Sarádi Zsolt színész
  • Stohl András színész
  • Szeitl Zelma rendezőasszisztens
  • Telekes Péter színész
  • Tomhauser Tamás világosító
  • Tornyi Ildikó színész
  • Urbanek Gyöngyi szervezési osztályvezető
  • Varga Vanda videószerkesztő
  • Vas Mónika sajtós
  • Várnai Ildikó rendezőasszisztens
  • Zeck Juli színész
  • Zsolnay Andrea súgó
  • Zsupkó László kellékes

Forrás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Kovács Béláné

    2020.03.23 15:23 at 15:23

    Az a gesztus is amolyan színpadias lenne-mint az ártatlanságáról szóló nyilatkozatai.Örüljetek a felszabadulásnak!!!

  2. Gerencsér Gábor

    2020.03.23 15:56 at 15:56

    1. Mindez miért most került napvilágra mint az a sok rágalmazás amikben volt HAMIS is és mindez be is bizonyosodott. 2. A bocsánat kérés segít bármin is, ha van eszetek és átgondoljátok, rajtatok nem semmit. 3. Nem kevésszer olvastam világhírű rendezőkről, hogy ilyenek meg olyanok, de a stáb ettől függetlenül istenítette amit elkészített, a lényeg, nem kell rendőrnek, orvosnak, tűzoltónak és a többi hasonló veszélyes és lefoglalóállásra menni, ha utána siránkoztok, hogy ez sok nektek.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük