Világos kormányüzenet: „ne pofázz bele, kisanyám!” Ha történetesen „kisapám” vagy, akkor sem!

Ha nem vettük volna észre: a kormány álláspontja mindig, minden körülmények között világos. Ez tuti, mert maguk mondták, nem is egyszer: „a kormány álláspontja világos”.

Lehet, hogy egyik nap az egyik álláspontjuk világos, másnap viszont egy másik, de az is világos

Hogy talán meg kellene magyarázniuk, miért mondják pár óra múlva az ellenkezőjét? Ugyan. A nap is világít, aztán este eltűnik, és másnap reggel sosem magyarázkodik, mi történt vele közben.

Jelenleg tehát egyetlen dolog világos. Az, hogy a kormány álláspontja világos. Hogy az mikor mi, és hogyan változik, az más kérdés. Hogy a kormány álláspontja világos, azt legutóbb a miniszterelnökséget vezető miniszter szögezte le. Világosságügyben ő az illetékes. Elvégre ő van a legközelebb minden fények forrásához, a mi Napunkhoz, aki körül forognak a rendszer kisebb és nagyobb bolygói. Ezért rá hárult a feladat, hogy rezzenéstelen arccal, az értetlenség láttán azért kicsit méltatlankodó hangon közölje: a kormány álláspontja világos, a budapestiek és Pest megyeiek elmehetnek a saját víkendházaikba. (Ha már a málék nem szereztek olcsó áron valami régi kastélyt a megfelelő támogatási program segítségével.)

Mellette állt, szintén rezzenéstelen arccal a kormányszóvivő,

aki viszont ugyanezt megtiltotta, mondván, „a budapestiek és Pest megyeiek esetében ez nem fér bele”, „kiváltképpen nem aludhatnak ott”. Az különösen fertőző lehet. Mit nem értesz, hülyegyerek? – sugallta a tekintetük.

Ha volt is a két világosság között valami áramszünet, azt bizonyára átaludtuk

Persze nem a víkendházainkban. Illetve most már igen. A holnapi világos álláspontot még nem ismerem, remélem, a közlésével várnak reggelig. Kellemetlen volna a családoknak az éjszaka közepén hazacuccolni, sajnos ellustult már az a nemzedék, amely az úttörőtáborok éjjeli riadóin edződött.

A kormány álláspontja hasonlóan világos és következetes volt a családon belüli erőszak elleni isztambuli egyezmény ügyében

2014-ben aláírták. (Édes istenkém, add, hogy ne személyesen Orbán szignója szerepeljen rajta, az mégis kínos lenne!) 2015 márciusában egy másik világos álláspont alapján a kormánytöbbség leszavazta, hogy napirendre tűzzék az egyezmény ratifikálását. Mindjárt másnap egy újabb világos álláspont következett: az igazságügyi tárca hivatalos közleménye, amely szerint „elkötelezettek” az egyezmény mellett, épp csak egy kicsit hosszabb előkészítésre van szükségük, tavasz végéig meglesznek vele, isten bizony, ide a rozsdás kötőtűt.

Ezt követően egy még ennél is újabb kormányálláspont tündöklött fel a maga világosságában

Kiderült, hogy az isztambuli egyezmény rútul visszaélt a bizalmunkkal. Valójában csupa gender meg migránssimogatás. Ha 2014-ben bele is léptünk óvatlanul, most gyorsan le kell takarítanunk a cipőnkről még a nyomát is, mint a kutyapiszkot. Hogy a „társadalmi nem” csak azt jelenti, hogy koronként és társadalmanként változó elvárásokat támasztanak a női és férfi szerepekkel szemben (amit nehéz volna tagadni), nem számít. Ahogy az sem, hogy a migráció csak annyiban merül fel a szövegben, hogy a menekültstátuszra okot adó üldözések között felsorolják a nemi alapú erőszakot: a gyermekházasságra kényszerítést, a nők megcsonkítását, meggyilkolását. Úgy látszik, a jó asszony köténye alatt ezeknek is el kell férniük.

Innentől mindenki felfogta a világos kormányálláspontot:

az van nekünk, nem anyánk, illetve isztambuli egyezményünk, ezt az igazságügyminiszter mindjárt beiktatásakor leszögezte.

A kérdés csak az, mi az ördögnek állt elő hirtelen a KDNP még egy külön határozattal is erről, aminek már csak demonstratív vagy provokatív értelme volt.

Úgy vélem, két törekvés találkozott

Az egyik, hogy most épp a KDNP-t kellett valamivel lenyugtatni. Pénteken a kormányfőtől megtudtuk, az ilyesmi úgy szokott történni, hogy a kilincselők (pl. most a tudósok a járványban)

„markolásszák a miniszterelnök zakóját”.

Ezúttal a KDNP foghatott heves zakórángatásba, hogy valamivel már nekik is észre kellene vétetni magukat. Ez pedig még mindig olcsóbb volt, mint egy abortusztörvény vagy újabb vasárnapi boltbezárás.

A másik ok fontosabb

A KDNP-s viszketegség jól jött ahhoz, hogy valakit megint meg lehessen bélyegezni. Kövér kitaposta az utat a nők elleni dührohamaival. Az egész női nemből veszélyes volna ellenséget csinálni, túl sokan vannak. De milyen remek ötlet szétválasztani őket „igazi” nőkre, akik beteljesítik a női principiumot, vagy amint a Magyar Nemzetben fogalmaztak:

„a beléjük kódolt gyengédséget”, „rendelt mivoltukat”, és azokra az „eszelős, habzó szájú fúriákra”, „kívül-belül zaklatott csúfságokra”, akik kiállnak maguk vagy mások jogaiért!

És ezzel meg is érkeztünk

Aki akar valamit, az visszataszító és nevetséges. Az ellenzékre már régen rásütötték a macsók szerint tipikusan női hibákat. A kormánysajtó standard kifejezése:

„az ellenzék hisztizik”. Néhány idézet: az ellenzék „sivalkodik”, „nyivákol”, „rimánkodk”. (Olykor, ha inkább zsidózni kell, „ajvékol”.) „Valódi érveik nincsenek”, nem racionálisak, hiszen femininek, és hosszú haj, rövid ész.

Valamint gyávák:

„az ellenzék nem merte volna felépíteni a határzárat”.

Tisztára, mint a pókoktól is rettegő fehérnép. Bezzeg Orbán

„férfias beszédet mond”, Macronnal való találkozója „férfiasan kezdődött”, „krízishelyzetben férfias döntéseket kell hozni”.

Az ellenzék tehát a magyar politika „hisztis nőszemélye”

A kormány álláspontja ismét világos:

„ne pofázz bele, kisanyám!” Ha történetesen „kisapám” vagy, akkor sem.

(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző külön a Városi Kurírnak írt előszavával és engedélyével közlünk.)