Connect with us

Kiemelt hírek

„A vírus ellen biztos nem véd meg”: kitálalt egy nővér a Kínából hozott védőfelszerelésekről (videó)

maszk
Megosztás

Csak látványelemnek jók azok a maszkok és ruhák, amiket „nem egészségügyi használatra”- felirattal hoztak be az országba – mondta egy ápoló Bencsik Jánosnak.

„- Mi a baj ezekkel a maszkokkal a használat során? – Vírus ellen nem védenek meg.”

Ezzel a lényegre törő kérdés-válasszal kezdődik a videó, ami Bencsik János független országgyűlési képviselő és egy arcát, nevét nem vállaló egészségügyi dolgozó beszélgetését mutatja be.

A politikus elmondása szerint két hétig nyomozott azután,

hogy egészen pontosan mit is rejtenek azok a Kínából importált,

„Nem egészségügyi használatra”

– feliratú dobozok, amiket a kormány büszkén mutatott be a portyázók és fürkészek zsákmányaként.

A milliószám érkező védőfelszerelés nem ér el hozzájuk

A Külügyminisztérium – ami a 168 Óra kérdésére ragaszkodott hozzá, hogy egészségügyi célú termékről van szó – nem válaszolt Bencsiknek, állítja a politikus. Több egészségügyi dolgozó ugyanakkor jelezte a képviselőnek, hogy kevés felszerelést jut el hozzájuk, és azok is használhatatlanok a koronavírusos betegek kezeléséhez.

Frissítés:

a parlament oldalán Magyar Levente külügyi államtitkár reagált csütörtökön délután negyed ötkor töltöttek fel a honlapra, órákkal Bencsik videójának közlése után.

Magyar ebben arról ír, hogy ott vásárolnak, ahol az egész világ,

„minden behozott felszerelés CE minősítéssel rendelkezik, vagyis az európai szabványoknak megfelel, így használható a vírus elleni védekezésben.”

Más kérdés, hogy a kínai termékeket gyakran a szintén a CE (Chinese Export) betűjellel látják el, így nehéz megkülönböztetni ezeket a jelzéseket.

Bencsik a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházba ment el

meggyőződni arról, hogy mit is tartalmaznak a rejtélyes dobozok. A kórház raktárhelyiségébe nem jutott be, de néhány nővér így is félretett neki felszereléseket, így egy eredeti dobozból kipakolva mutathatta be annak tartalmát.

A beszélgetést névtelenül vállaló ápoló szerint a védőfelszerelések gyakorlatilag csak látványelemként funkcionálnak, használni nem igazán lehet azokat. Ez gyorsan be is bizonyosodott, amikor

a nővér és Bencsik János kezén is azonnal szétrepedt a felpróbált gumikesztyű, a képviselő hátán pedig széthasadt a pókháló vékonyságú egészségügyi köpeny.

Az ápoló szerint ebben a köpenyben kell dolgozniuk 12 órát,

és maszkot is csak egyet kapnak a műszak alatt – igaz, a készlethez tartozó FFP2-es feliratú maszkokról is rossz véleménnyel volt, az egyik szerinte semmilyen védelmet nem nyújt a koronavírus-fertőzéssel szemben, a másikban pedig levegőt nem lehet kapni. A nő elmondása szerint

korábban ugyan kaptak profibb „űrhajós ruhákat”, szkafandereket is – de ezekben nagyon nehéz volt 12 órát dolgozni, ahhoz is két ember segítsége kellett, ha valaki mosdóba akart menni.

„…Nem bajlódtak, pelenkát húztak….”

Így az asszony elmondása szerint voltak olyan ápolók, akik nem bajlódtak a vécére járással:

pelenkát húztak, és abba pisiltek munka közben.

A nő láthatóan tartott a nyilatkozat következményeitől: mint mondta, ha mindezt arccal-névvel vállalná, már a beszélgetés napján kirúgnák szerinte a kórházból. Korábban ugyanis szerinte azért behívták a dolgozókat az ápolási igazgatóhoz, mert a kormány beszerzésekről szóló győzelmi Facebook-jelentései alatt kommentben megkérdezték, hogy

„hol vannak a beérkezett cuccok”.

Bencsik János a videóban ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a kialakult helyzetért nem a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházba, hanem a kormányt okolja.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük