Connect with us

Sport

A vk-győztes Lehmann Csongor a vb-sorozatban is hasonló eredményekben bízik

Megosztás

Lehmann Csongor bizakodva várja a nemzetközi triatlonos idény folytatását azt követően, hogy vasárnap, Karlovy Varyban megnyerte a csehországi világkupa-futamot.

Lehmann
Megosztás

Lehmann Csongor bizakodva várja a nemzetközi triatlonos idény folytatását azt követően, hogy vasárnap, Karlovy Varyban megnyerte a csehországi világkupa-futamot.

Lehmann 1:51:10 óra alatt elsőként teljesítette az 1500 méter úszásból, 40,8 kilométer kerékpározásból, majd zárásként 10 km futásból álló olimpiai távot

A jó formában lévő magyar triatlonos az M1 aktuális csatornának elmondta: a május végén kezdődött, és közel két évig tartó olimpiai kvalifikációs időszakban elég nagy az átfedés a világbajnoki sorozat versenyein, valamint a világkupa futamain rajthoz álló mezőny résztvevői között, sok triatlonos indul párhuzamosan mindkét megméretésen.

 „Ezzel a világkupa-győzelemmel most még inkább előre tudtam lépni, de már a felnőtt elit kategóriában is kezdek a versenyeken a top öt vagy akár a dobogó felé lépkedni. A következő viadalok között vannak még olyanok, amelyek idei vb-állomások, és ha azokon minden összejönne, akkor, ha nem is ugyanilyen, de ehhez hasonló eredményeket érhetek majd el” 

– nyilatkozta.

Lehmann Csongor júliusban megismételte tavalyi elsőségét a tiszaújvárosi Európa-kupa-viadalon, majd a müncheni Európa-bajnokságon csak óriási küzdelem végén maradt le a dobogóról, és végzett negyedikként.

A triatlonos kiemelte: elégedett az idei teljesítményével, különösen úgy, hogy a májusban elrajtolt olimpiai kvalifikációs időszakot szerette volna nagy lendülettel kezdeni.

„Egyelőre jól haladok az olimpiai kvalifikációs menetelésben, jelenleg ezen a ranglistán a hatodik helyen állok, ami egy nagyon előkelő pozíció. Boldogok lehetünk, persze a kvalifikációnak ezzel koránt sincs vége” 

– utalt Lehmann a 2024 tavaszán záródó időszakra.
Lehmann
A Karlovy Vary „dobogó”

A párizsi szereplés esetén Lehmann Csongor az ötkarikás játékokon is markáns eredményt vár magától: az olimpián dobogóra állna. Ennek feltétele – mint azt hangsúlyozta -, hogy az addigi versenyeken, különösen a vb-sorozat futamain felvegye a küzdelmet a legjobbakkal, az elit kategóriában is „otthonosan mozogjon az élmezőnyben”, és lehetőleg azon a szinten is egyre inkább előre kerüljön.

A magyar versenyző – több honfitársával egyetemben – legközelebb október 8-án, Cagliariban, a vb-sorozat következő állomásán áll majd rajthoz.

(M4 Sport)

VK – SPORT

Szerző