„A páciens neve: Orbán Viktor”

Pár évvel ezelőtt, 2014-ben, az azóta a Fidesz által „beszántott” Népszabadságban megjelent egy pszichológiai elemzés „A páciens neve: Orbán Viktor” címmel. Az írást Mester Iván docens – valószínűleg álnéven – egy, a szakmához értő pszichológus jegyezte. A munkájából próbáljuk a legjellemzőbbnek gondolt részeket kiemelve bemutatni, a miniszterelnök általunk vélt , valódi arcát.

A kormányfő életében a nagy törést a katonaság okozhatta

„a katonaság alatt megélt megaláztatás szinte vadembert faragott belőle az egyetemre. Balhék, fegyelmik, erőszakoskodás, leginkább Simicska Lajossal közösen. Úgy tűnik, azóta sem érti, hogy miért kellene visszafognia a haragját, sértődöttségét, elfojtott kisebbrendűségi komplexusaiból fakadó bosszúszomját.”

Lételeme a küzdelem, a folyamatos harc

Veszteni nem tud, csak a győzelem elfogadható a számára:

„Karakteréből fakadóan képtelen megállni, izgatott, szorongó, kielégíthetetlen. Mint egy kisgyerekek, úgy csal a játékban. Nem fogja föl, hogy a csalással, térképek átrajzolgatásával megszerzett dicsőség hamis. Ez a hamisság azonban rendszerint csak a tudatalattiban jelenik meg: ezért frusztrált, ezért nyughatatlan, ezért vágyik újabb, valósnak ható dicsőségekre, amelyeket időről időre meg is szerez.”

A politika az a terep, ahol szenvedélyeit kiélheti,

lehetőséget ad a hős karakterének a kibontakozására. Közben, tőr, zúz maga körül:

„De előbb-utóbb elmar maga mellől mindenkit, és megéri saját rendszerének és karakterének összeomlását. Már most is szembefordul a régi bandatagokkal (a korábban megkérdőjelezhetetlen akaratú, érinthetetlen Simicska Lajossal és az aggodalmaskodva radikális, de még tűrő Kövér Lászlóval) és egyre inkább csak a leghűségesebb csinovnyikokat értékeli, ezért egyre hígabb tudású, igazi tekintélyelvű karakterek veszik körül. Ennek is az ideáltípusa Szijjártó Péter, akinek a miniszteri kinevezése a legtisztább bizonyítéka annak, hogy – ami a kóros bizalmatlanságot illeti – OV feltételezhető paranoiája a régi, jól ismert mintákat követi.”

A játékszabályokat sportemberhez méltatlanul, maga alakítja.

A cél érdekében semmitől sem riad vissza, képtelen tudomásul venni a vereséget.

„Láthatóan személyisége nem ismeri a csalás szót erkölcsi, csak jogi értelemben, illetve ma már úgy sem, hiszen a jogot úgy alakítja, hogy neki több esélye legyen, hogy legalább magát és – egyébként egyre kétkedőbb – híveit meggyőzze becsületes szándékairól. 2002-ben majdnem belepusztult a vereségbe, de 2006-ra már kiépítette a lengyel mintára a ’80-as években már kipróbált hálózati összeroppantó rendszert és megtalálta a harcos, kérlelhetetlen, kompromisszumképtelen ellenzéki vezér bosszúálló szerepét.”

Ehhez hasonlót fogalmazott meg jóval korábban Popper is. A „docens” kiemelte, hogy a második kétharmados győzelme után Orbán már semmit sem bízott a véletlenre.

Mindent akar gyorsan, ellentmondást nem tűrően

„Rászabadította az igencsak megkérdőjelezhető intellektussal bíró fideszes második vonalat az országra, és nem hitt a szemének, amikor látta, hogy hogyan veszik be az emberek azt a mérhetetlen sok, de mégis a céljait elősegítő hazugságot, amit követői szájába ad. Saját beszédeinek nyilvánvaló hamis pátoszától és a homogenizált, alávetett tömeg látványától és lenézésétől megittasul. Ilyenkor kiszárad a szája izgalmában: ritka jelenet, de ez az orbáni infantilis hatalom- és örömmámor pillanata, az egyetlen őszinte és felszabadult pillanat az életében.”

A szerző szerint ma távolinak tűnő eseménysorozat lesz az amikor:

„OV szavazóinak jó része is rájön, hogy Orbán Viktor sajnos nem egy nagy formátumú bölcs vezér, de még csak nem is egy nagy varázsló.”

Addig csak szurkolhatunk azért, hogy ne fagyjon be a Duna…..

Ez nem lehetett olcsó! – Orbán sofírozta Chuck Norrist…

Orbán elvörösödött, és láthatóan dühös lett….