Connect with us

Kerítésen innen

Addig nincs baj, amíg nincs baj… – Rendőreinknél már nem az a kérdés, hogy leszerelnek-e, csak az, hogy mikor!

Megosztás

Úgy tűnik Orbán Viktor homlokegyenest más rendőr-mozit néz, mint azok, akik hivatásuknak választották, hogy „őriznek és védenek”. Míg a miniszterelnök ütőképes, megbecsült testületről beszél, meg, hogy a nemzeti magyar család a haza szolgálatára neveli a gyermekeit, addig az állomány „talpasai”, akik nap, mint nap helytállnak arról írnak, hogy az utolsó ne felejtse el lekapcsolni a villanyt.

Addig nincs baj, amíg nincs baj… - Rendőreinknél már nem az a kérdés, hogy leszerelnek-e, hanem csak az, hogy mikor!
Megosztás

Úgy tűnik Orbán Viktor homlokegyenest más rendőr-mozit néz, mint azok, akik hivatásuknak választották, hogy „őriznek és védenek”. Míg a miniszterelnök ütőképes, megbecsült testületről beszél, meg, hogy a nemzeti magyar család a haza szolgálatára neveli a gyermekeit, addig az állomány „talpasai”, akik nap, mint nap helytállnak arról írnak, hogy az utolsó ne felejtse el lekapcsolni a villanyt.

Az orbáni „frankó”

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén Orbán kiemelte:

a most végzett tisztek feladata, küldetése megvédeni Magyarországot, a magyar családok és a magyar emberek biztonságát.

Hangsúlyozta:

vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek, de Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, ahol nemcsak a többség, de minden kisebbség is nyugodtan élhet. Kifejtette: a rendvédelmi pályára senki sem kerül véletlenül, az alapvető értékeket és indíttatásokat, amelyek arra ösztökélnek, hogy a haza szolgálatába lépjen valaki, elsőként otthon, a szüleitől és nagyszüleitől kapja meg. Ezért fontos, hogy legyenek magyar családok, amelyek a haza szolgálatára nevelik a gyermekeiket

jelentette ki.

„Azokra a fiatalokra, akik ma a haza szolgálatába lépnek, nehéz feladat vár, amely testben és lélekben is egész embert kíván”

Erre csak erős és érett emberek vállalkozhatnak, akik tudják, mit jelent, milyen értékes a rend, a becsület és a bajtársiasság, akik vállalják, hogy akár az életüket is hajlandók kockáztatni, hogy betartsák és betartassák hazánk törvényeit

– mondta. A miniszterelnök szerint

számukra fontos a biztos jövőkép, és hogy folyamatosan érezzék, a hazájuk megbecsüli a munkájukat. Azonban a legfontosabb az, hogy a munkájukkal a saját személyüknél jelentősebb, az életük felett álló nagy ügyet szolgálnak, és ezzel azok soraiba lépnek, akik ezer éven át fenntartották a magyar világot, a rendet, a békét, a munkához és az alkotáshoz szükséges köznyugalmat, és ha kellett, küzdöttek, hogy visszaszerezzék a biztonságot, amely a fejlődés és az emberek boldogulásának alapja

– fogalmazott.

Van, ahol semmibe veszik azokat, akik egyenruhát viselnek, van, ahol nyíltan a rend felforgatói mellé álltak.

Hangsúlyozta:

Magyarország azonban nem ilyen ország. De a baj már itt van, a déli határokat most is migránsok csoportjai ostromolják az embercsempészekkel és a közéjük vegyült terroristákkal együtt. Jönnek a hírek brutális bűncselekményekről, amelyeket olyanok követtek el, akik visszaéltek a befogadóik bizalmával.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának 109 hallgatója ünnepélyes keretek között, a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt a Budai Várban, a Kapisztrán téren. Az NKE azt közölte, hogy ez az időszak jelentős a kar életében, ugyanis 2021-ben a rendészeti felsőoktatás az 50. születésnapját ünnepeli, valamint az egyetem 2012-es megalakulása óta idén tizedik alkalommal tesznek ünnepélyes fogadalmat a kar tisztjelöltjei.

A frankó „frankó”!

„Ezt most tényleg direkt csinálják, vagy ennyire…?

Nos, szárnyra keltek a hírek, hogy bizony szakértők elemzőkkel vizsgálják, hogy vajon mi az oka a sok leszerelésnek” – jelent meg egy bejegyzés a Zsaruellátó Facebook oldalán. „Tudjuk a forgatókönyvet:

elköltenek megint sokmillió forintot, átszerveznek ezt, átneveznek azt, aztán megállapítják újra, hogy minden rendben van.

Eközben olvasom a példatárat.

Minden „elrontott” intézkedés úgy kezdődik, hogy valaki őrmester intézkedett. Kérdem én, ez így rendben van? Láttátok a videókat mostanság, családi balhéknál magára hagyott egy szem rendőrökről, akik vagy egy civillel, vagy tanulóval, vagy egyedül mentek ki, és csoda, hogy élve kijutottak, mert erősítés a kanyarban sincs.

Ki fog ránk vigyázni? Vagy hogy lesz ez hosszú távon?

Magunkra hagy a vezetés minket, mondják a magukét meg bizottságilag megállapítják 1,9-es fizetésért, hogy minden a legnagyobb rendben van, közben az állomány többségénél már nem az a kérdés, hogy leszerel-e, hanem csak az, hogy mikor.

A tisztavatón tízéves viszonylatban fele annyian végeztek, tehát már ez sem vonzó pálya,

mellé az akadémiainak csúfolt gyorstalpalókat meg inkább hagyjuk, annyian vannak összesen, mint régen egy szakaszban.

Pedig a képlet nem nehéz. Ha VONZÓ a pálya, tehát van normális fizetés és életpálya, korkedvezmény, egyéb juttatások- amit állítólag garantálnak a hivatásosoknak ugye a többletterhekért cserébe- nos akkor, na akkor majd lesz ember is megint, minőségi, aki sokáig itt marad.

Ti, akik most otthon nyugodtan alszotok a kamustatisztikák legyártása és a csillámpónizás után tizenórákat, gondoljatok arra, hogyha tudatosan leépítitek a szakmát, nem lesz, aki rátok és a szeretteitekre vigyázzon. Addig nincs baj, amíg nincs baj… A jó fizetésetek nem fog segíteni önmagában rajtatok sem, ha bajban vagytok, erre csak a szakképzett hivatásosok képesek.

Ha már úgyis figyelitek a Zsaruellátót, akkor ne azt nézzétek, hogy ki mit kommentel elkeseredésében, hanem szűrjétek le belőle a konzekvenciát végre, hogy miért szerelnek le annyian. Nem is olyan nehéz ez, és ingyen van. ”

Ezzel egyidőben egy másik Facebook oldalon ez a poszt jelent meg:

Aki érti, hogy mi köze a képnek a rendőrséghez, az legyen kedves velünk is megosztani!

Kapcsolódó

 

rendőr

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Marta Brash

    2021.07.04 13:43 at 13:43

    Te kis minihitler, akkor leszel oriasi szarban, hogyha ezek az okos, elkotelezett fiatalemberek veszik az alapkatyvaszt, es meg is ertik azt, foleg azt a passzusat, amiben az van, hogyha a fegyveres erok barmely tagjanak a tudomasara jut, hogy a kormany barmely tagja nemzetellenes tettet hajt vegre, akkor megtagadhatja a parancsot, sot el is jarhat az adott esetben, az eloirasoknak megfeleloen. Na , akkor leszel szarba igazan! (Nem pontosan ideztem, mert a torvenyben hosszabban es jogasznyelven van leirva, de ez a lenyege!)

  2. Pingback: Siófokon zajlott az élet! Tömegverekedés (videó!) és garázdaság minden mennyiségben! - Városi Kurír

  3. Pingback: Addig nincs baj, amíg nincs baj… – Rendőreinknél már nem az a kérdés, hogy leszerelnek-e, csak az, hogy mikor! 2. epizód - Városi Kurír

  4. Pingback: "Mondjuk már ki: át lettünk b***va, de csúnyán" - mit gondol, melyik szakma képviselője írhatta és kikről? - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük