Connect with us

Bulvár

Áder, a podcastmaister – a köztársasági-elnökösködés után újabb hatalmas sikerrel kecsegtető foglalatosság!

Előválasztás 2.0 - Ez a módja Áder utódjának kiszemelésére?
Megosztás

Áder Jánost az isten is podcasternek teremtette! Jó a beszélőkéje, felkészült, frappáns, jó a humora, szóval ha egy „mi legyek, ha nagy leszek”-tanácsadó ezt javasolta neki, nem biztos, hogy a javát akarta.

Kék bolygó

Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János köztársasági elnök, az egyes epizódok hétfőtől kéthetente jelennek meg. Az M1-en elhangzott:

a köztársasági elnök a beszélgetésekben környezetről, vízről, klímáról kérdezi szakértő vendégeit. Arról is szó lesz, hogy milyen válaszokat adunk a klímaváltozásra, a körforgásos gazdaság megteremtésére, a vízválságra vagy a fenntartható életmód biztosítására.

Az első adásban

Kína – mint a világ legnagyobb károsanyag kibocsátója – 2060-ra vállalt karbonsemlegessége lesz a téma. A kínai elnök, Hszi Csin-ping szeptember végén az ENSZ virtuális közgyűlésén jelentette be, hogy várhatóan már csak 2030-ig növekszik a szén-dioxid-termelésük, és 2060-ra elérik, hogy az ország egyáltalán nem bocsát ki szén-dioxidot.

Az első adás vendége Bartus Gábor környezetgazdász lesz,

aki szerint a kínai társadalom ott tart, hogy nem szenved hiányt semmiben, mindent előállít a maga számára. Azonban most kezdik észrevenni, hogy ennek az lett az ára, hogy súlyosan szennyezetté vált az ország levegője. Ugyanakkor már ma is Kína gyártja a világon a napelemek 70 százalékát, a szélkerekek felét és az elektromos autók elterjedéséhez szükséges litium ionos akkumulátorok 77 százalékát.

David Attenborough után szabadon?

Érdekes, hogy a köztársasági elnök éppen ezt a címet választotta, ez ugyanis a világszerte jól ismert, köztiszteletnek örvendő brit televíziós, David Attenborough műsorának is a címe. Sőt igazából két ilyen című természetfilm-sorozata is létezik a BBC élő legendájának.

Podcast? Az meg mit jelent?

A „podcast” szó 2004-ben született szóösszevonással, méghozzá az iPod (az Apple akkoriban a piacot letaroló zenelejátszója) és a „broadcast” (műsor, műsorszórás) szavak összevonásából. A szó megalkotója Ben Hammersley brit újságíró, rádiós, internet-szakíró.

A podcast egy olyan hanganyag (vagy videóanyag), amit készítője interneten tesz közzé. Olyan rádióadás szerű tartalom, ami feltöltést követően online érhető el.

A közzétett epizódok nem csak meghallgathatók, hanem általában letölthetők is. Ráadásul a podcasting technológiának köszönhetően a podcastra fel is lehet iratkozni. A csatornára történő feliratkozás (más néven előfizetés) teszi lehetővé, hogy az epizódok automatikusan megjelenjenek és/vagy letöltődjenek az előfizető eszközére (pl: mobiltelefonra, táblagépre, laptopra, stb).

lefizetett

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük