Connect with us

Gyorshír

Áder államfő 5 milussal lett gazdagabb – a fasorban sincs párttársaihoz képest

Megosztás

Áder János államfő szűk 5 millió forinttal növelte megtakarításait 2018-ban, amelynek összértéke a csütörtökön nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján 69,5 millió forint.

drmarias-ader
Megosztás

Áder János államfő szűk 5 millió forinttal növelte megtakarításait 2018-ban, amelynek összértéke a csütörtökön nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján 69,5 millió forint.

Mészáros mellényzsebből ..….

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján elérhető dokumentum értelmében az államfő a folyószámláján 21 millió forintot tart, hétmillió forinttal növelve ezen megtakarítását egy év alatt.

Szanyi Tibor: Mészáros Lőrinc nevű Orbán Viktor az ország leggazdagabb embere

Euróalapú életbiztosítása kevesebb mint 124 ezer eurót ér (39 millió forint), vagyis egy év alatt mintegy 630 ezer forintnak megfelelő összeggel emelkedett. OTP befektetési jegyben tartott vagyona csekély mértékben növekedett, ott csaknem 29 ezer eurót tart az államfő (9 millió forint), devizaszámláján pedig továbbra is majdnem 1700 dollárt (465 ezer forint).

A köztársasági elnök ugyanakkor megvált

mintegy 2,5 millió forintot érő tartós befektetési értékpapírjaitól, amelyek tavalyi vagyonnyilatkozatában még szerepeltek.

Áder János, ahogy az előző években is, csupán a köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre.

Ingó – Ingatlan

Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta.

Áder János saját autót, nagyobb értékű ingóságot továbbra sem birtokol, de azt idén is feltüntette a nyilatkozatban, hogy a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut.

Vásárhelyi Mária: Ne csodálkozzunk, ha Mészáros (Orbán) két év múlva nem Magyarország, hanem Európa egyik leggazdagabb mágnása lesz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük