Connect with us

Kiemelt hírek

Áder János „tiszteletvacsorált”, amire vendégeket is hívott – A rejtélyek éjszakája

Megosztás

Áder János  köztársasági elnök és oldalbordája kedden este a Sándor Palotában megvendégelte 12 szem közt Martonyi Jánost és becses feleségét és Vizi E. Szilvesztert, szintén nejével együtt. Na jó, még pár fotós bemehetett a meghitt eseményre, hogy mi, a pór nép is tájékoztatva legyünk a früstökről.

A tiszteletvacsora

Sokat, vagyis semmit nem tettek nyilvánossá az eseményről a három MTI-n megjelent képen kívül, így csak annyi tudható, hogy a Gundel jól főz, amit kötetlen hangulatban ettek végig a „tiszteletvacsorára” hivatalosak. Hogy ki tisztel kit és miért, arról nem szól a fáma. Egyelőre. Nem lehet, alfabetikus a sorrend, ami szerint válogatott a közjogi méltóság, hiszen a „M” betű elég messze esik a „V”-től. Nem kizárt, hogy egyszer Ön is sorra kerül, kedves olvasó!

Addig a közreadott fotók:

A képaláírás:

„Budapest, 2019. április 9. Áder János köztársasági elnök (k, szemben) és felesége, Herczegh Anita (háttal) tiszteletvacsorán látja vendégül Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Atlanti Tanács elnökét (j) és feleségét, Ádám Veronikát (j2), valamint Martonyi János volt külügyminisztert (b2) és feleségét, Rábai Rozáliát (b) a Sándor-palotában 2019. április 9-én. MTI/Máthé Zoltán”

Áder János egyik nagy ötlete ez a tiszteletvacsora sorozat, amin Kányádi Sándortól, sikersportolókig sok mindenkit látott már vendégül. Olyan azonban nem volt, hogy ne írták volna meg,  a meghívott a sok kiváló tette és képessége közül melyikkel érdemelte ki a megtiszteltetést. A mostani vacsorán Vizi E. Szilveszter meghívása  mint világhírű tudósé érthető, ámbár az, hogy az MTA volt elnöke nem utasította vissza  a magyar tudós társadalmat eltaposni készülő Fidesz egyik legfőbb komisszárjának meghívását már kevésbé értjük.  A végső rejtély mit keresett ott az Orbán Viktort egykor mindenbe kiszolgáló külügyminiszter?

Kapcsolódó

Miközben az ország forrong, Áder bokázik!

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Bessenyei Györgyné

    2021.02.09 09:16 at 09:16

    A történet 2019-es! Milyen ok miatt kellett most elővenni?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük