Connect with us

Orosz-ukrán háború

Andrzej Duda lengyel elnök keményen odalépett Putyinnak – Orbán viszont….

Megosztás

Miközben Orbán Viktor és adminisztrációja igyekszik nagyon gusztustalan módon továbbra is járni járni a pávatáncot Putyin és az Eu-NÁTÓ között, Adzej Duda lengyel elnök kétséget sem hagy afelől, hogy mit gondol az orosz medvéről. 

Megosztás

Miközben Orbán Viktor és adminisztrációja igyekszik nagyon gusztustalan módon továbbra is járni járni a pávatáncot Putyin és az Eu-NÁTÓ között, Andrzej Duda lengyel elnök kétséget sem hagy afelől, hogy mit gondol az orosz medvéről. 

Putyin politikailag elvesztette a háborút

A lengyel államfő szerint az orosz elnök politikailag már elvesztette az ukrajnai háborút, és katonailag sem áll nyerésre. Andrzej Duda a BBC brit közszolgálati televízió politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: az orosz invázió a második világháború óta nem látott hadművelet, az orosz haderő elsöprő túlerőben van, jelenleg mégsem képes győzelmet aratni. Arra a kérdésre, Putyin elszánhatja-e magát vegyi fegyverek bevetésére, ahogy attól egyes nyugati szakértők tartanak, azt mondta: az orosz elnök „bármit bevethet”, mert nagyon nehéz helyzetben van. A felvetésre, hogy ekkor a NATO-nak be kellene-e avatkoznia, kitérően azt válaszolta, mindenki reméli, hogy Putyin ezt nem lépi meg, ha mégis, az fordulatot jelentene, és a NATO-nak komolyan el kellene gondolkodnia a további teendőkön. (MTI)

Ezzel szemben Orbán folytatná a pávatáncot

A magyar miniszterelnök évek óta egyensúlyozik Kelet és Nyugat között, és az Európai Unió szemrehányása ellenére nyíltan barátkozik az orosz elnökkel. Most, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Orbán Viktor nem mismásolhatott tovább, Magyarország EU-tagsága miatt ki kellett mondania, hogy elítéli az orosz katonai támadást, és támogatja Ukrajna szuveneritását, valamint az Oroszország elleni szankciók bevezetését. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy ezek a szankciók nem érintik „az energia területét” (vagyis az oroszoktól vett gázt), és azt mondja: nem engedi, hogy Magyarországot belesodorják ebbe a háborúba.

Adzej Duda

Kép: Átlátszó

A helyzet meglehetősen kínos, pláne annak fényében, hogy Orbán aláírta a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó szerződést Putyinnal, és rendszeresen találkozott az orosz elnökkel, hogy az orosz hitelből, orosz cég által megvalósítani szándékozott beruházásról és más együttműködésekről tárgyaljon.

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2010 óta eddig összesen 11 alkalommal találkozott. Kigyűjtöttük a kormány hivatalos honlapjáról, hogy hol, mikor és miről tárgyaltak. 

Írta meg az Átlátszó.

Kapcsolódó

Adzej Duda

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük