Connect with us

Blogbazár

Ahogy szokás volt mondani: isten barmai vagyunk!

fidesz-uzletag
Megosztás

Prológ: Állítólag meghekkelték a TV2-t. Azért szerepel ott a Fidesz e-mail címe. Ebben teljesen biztos vagyok. Meghekkelték. De nemcsak azt, hanem az összes tévét, rádiót, egész Magyarországot. 

Így lett belőle Mordorföld….

Egy beteg, velejéig rohadt, hibbant világ. Köszönjük ezt meg a Kedves Vezetőnek, és a magyar egészségügynek, ami egy kuplunghibásnak tűnő vezetőt sem képes kordában tartani. Elbábozzuk közösen, kérődzünk csendben, úgy teszünk, mintha hinnénk, a kereskedelmi adók magánkézben vannak.

Hogy a tulajdonosi körben fel-feltűnő háziasszonyok,

vidéki szövőnők, zsákfalu teszetosza, süksökölő polgármesterei, a csigatészta, meg a két láda sör mellé, a vasárnapi ebédhez vesznek időnként egy országos tévét is, majd jó lesz valamire alapon. Hogy ezek az emberek nem bábok, nem besárgult droidok, sokkal inkább tőzsdecápák a javából.

  • Úgy teszünk, mintha az, amit esténként szájtátva bámulunk, az, ami merőkanállal adagolja számunkra a moslékot, tápot – nevezzük mindezt propagandának – független lenne.
  • Úgy teszünk, mintha nem tudnánk, aztán jön a felismerés, egy barát mosolygós-szmájlis üzenete.

Ezt nézd meg! Megnézem….

Aztán mégegyszer. Aztán csak ülök bambán a monitor előtt, bámulom a TV2 Tények műsorának névjegyét, és próbálom nem elhinni, amit ott látok.

Levelezési cím: info@fidesz.hu

A TV2 magánkézben van.

„Független”.

Mi, tízmillióan, meg isten barmai vagyunk. MIND!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük