Connect with us

Kerítésen innen

Ajvé! Ebből, hogyan lesz gonosz Brüsszelezés? 25 %-ban maximálnák az ÁFA-t!

Megosztás

Ha az Európai Tanács is elfogadja, – ők hozzák meg a végső döntést Áfa ügyben – akkor főhet a hazai kommunikátorok feje, hiszen, hogyan lehet azt hatékonyan elmagyarázni, hogy az uniós döntés hatására minden olcsóbb lesz és ez mennyire rossz nekünk? Nem beszélve az előre bekalkulált sarcról, aminek biztosan megvolt már a helye.

unio
Megosztás

Az Európai Parlament 25 százalékban maximálná a tagállamokban az ÁFA kulcsát; a képviselők a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét is – közölte az EP sajtószolgálata szerdán.

Ez biztosan valami sorosista átverés…..

Az uniós parlament két jogszabálytervezetről szavazott. Az egyik az egységes piacon belüli kereskedelmet egyszerűsíti, elsősorban a kis- és középméretű vállalkozások számára. A másik egyértelműbb áfakulcsrendszert hozna létre.

Még, hogy az unió jót akarna egyik tagországa – jelen esetben nekünk, magyaroknak – lakosainak? Ez nem illik bele a mumusgyártó képbe.

Ha az Európai Tanács is elfogadja

– ők hozzák meg a végső döntést a kérdésben –, akkor főhet a hazai kommunikátorok feje, hiszen, hogyan lehet azt hatékonyan elmagyarázni, hogy az uniós döntés hatására minden olcsóbb lesz és ez mennyire rossz nekünk? Nem beszélve az előre bekalkulált sarcról, aminek biztosan megvolt már a helye.

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő parlamenti felszólalásában – ő jegyezte az áfacsökkentős jelentést – hangsúlyozta, hogy a kedvezményes adómérték alkalmazásának a végső fogyasztók javára és a kkv-k támogatására kell történnie.

„A Szocialisták és Demokraták frakciója számára különösen fontos volt, hogy a kedvezményes adókulcsok alkalmazása esetén a szociális és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vegyék a tagállamok, és hogy ne engedjük a káros vagy luxustermékek kedvezményezettségét.”

A 15 és 25 százalékos érték közé rögzítendő általános kulcson túl a javaslat szerint minden tagállamnak lehetősége lesz két kedvezményes kulcs és egy 0 és 5 százalék közötti kulcs alkalmazására is.

Talán, ha…, de nem, ez sem jó!

Első megoldás: el kell hallgatni a tervet és bízni abban, hogy nem megy át a rivaldán. Időhúzásnak mindenképpen jó, meg aztán a letarolt és uralt médiapiacon, ahol azt is sikerült a hírfogyasztó magyarok több, mint fele elől eltitkolni, hogy Orbán korrupció-gyanús módon repked immár „harminc éve” és továbbra sem tervezi másként, nem lehet probléma.

Ha minden kötél szakad, esetleg arra lehetne kihegyezni a dolgot, hogy el akarják venni a kiadásaink feletti ellenőrzésünk jogát. De nem humorizálunk tovább, hátha az egyik variáció megtetszik és közpénz-forintjainkból elindítják az új nemzeti konzultációt.

https://varosikurir.hu/agymosas-unios-penzbol/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük