Connect with us

Bulvár

Akár hiszi, akár nem! – Még a börtönből is loptak

Megosztás

Egy régi mondás szerint tolvajtól lopni nehéz, annál talán csak a börtönbő lehet nehezebb, három tolvajnak azonban még ez sem jelentett gondot.

Megosztás

Egy régi mondás szerint tolvajtól lopni nehéz, annál talán csak a börtönbő lehet nehezebb, három tolvajnak azonban még ez sem jelentett gondot, hiszen a kiskunhalasi börtönből is sikerrel loptak.

Börtönkerítést másztak

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen, akik elsősorban fémből készült tárgyakra „utaztak”, az egyikük egy alkalommal még a kiskunhalasi börtön területére is bemászott, hogy lebontson egy ereszcsatornát és néhány bádoglemezt.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, Kövecs Máté szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a fosztogatók 2022 márciusa és szeptembere között kilenc cselekményt követtek el, általában telephelyekre, raktárokba, melléképületekbe hatoltak be.
Egy alkalommal az egyik férfi, az elsőrendű vádlott bemászott a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó ingatlan területére, és egy használaton kívüli garázsépület tetejéről lebontotta az ereszcsatornát és egyéb bádoglemezeket, majd azokat a kerítésen át kidobálta társának, a női vádlottnak.

Vittek amit értek

A férfi továbbá az áramszolgáltató üzemi területén, illetve a nyílt utcán öt elektromos elosztószekrényt tört fel, és azokból több százezer forint értékben réz vezetékeket és egyéb, fémből készült alkatrészeket lopott el. Ezen felül feltört egy gazdasági társaság telephelyén lévő raktárt is, női társával onnan szintén több százezer forint értékben vittek el szerszámokat és építési anyagokat.
A másik férfi is főként fémből készült tárgyakat vitt el, ellopott ereszcsatornát, zászlótartó vasrudakat, talicskákat és alumínium létrát is.
Az ügyészség mindhárom gyanúsítottal szemben többrendbeli lopás miatt emelt vádat, bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt.

Természetesen a lopásnak ez a válfaja, sem  magyar sajátosság.

Ezt olvasta már?

Szerző