Connect with us

Kiemelt hírek

Aki a múltat nem becsüli, az a jövőt nem érdemli! Mert nem felejthetünk…!

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

De hiányoltam a város országgyűlési képviselőit is,

talán nekik sem esett volna le az aranygyűrű az ujjukról, ha megjelennek fél órára a múzeum előtt. Úgy látszik Kósa Lajosnak, Pósán Lászlónak, Tasó Lászlónak és Halász Jánosnak nagyon fontos feladata volt, amit nem tudtak elhalasztani.

Bezzeg kedden

„A Nemzeti Szégyen Napján”

ott virítottak a parlamentben, és Debrecen szégyenére igennel szavaztak az MTA „megcsonkolására” Nem tudom kiknek a véleményét kérték ki, -az enyémet biztos nem- hiszen a Debreceni Egyetem professzorainak egy népes csoportja is felemelte a hangját Palkovicsék terve ellen. Úgy látszik a Fideszben -a zsebbe csúsztatott fillérekért- a Várban trónoló nemzet vezető a hűbéreseitől feltétlen alázatot, és gondolkodás nélküli gombnyomogatást vár el.

Mementóul a távolmaradásukkal tüntető városi vezetők és a degeszre tömött zsebű országgyűlési képviselők számára:

A második világháború előtt Debrecen lakosságának mintegy 10 százaléka volt izraelita. A közösség a német megszállásig viszonylagos biztonságban élt, bár a zsidótörvények általi jogfosztó intézkedések sok család életét megkeserítették. Horthy kormányzósága alatt Debrecenből 6841 zsidó állampolgárt deportáltak. A Holokauszt poklában 4028 debreceni vesztette életét. A túlélők közül sokan nem tértek vissza a cívisvárosba, a legtöbben az Egyesült Államokban és Izraelben telepedtek le.

Tudják uraim, van, amikor nem lehet, nem ott lenni.

Aki a múltat nem becsüli, az a jövőt nem érdemli. Mert nem felejthetünk. Tisztességes magyar hazafi nem adhat felmentést Horthy Miklósnak, akinek súlyos felelőssége van a magyar zsidóság százezreinek az elpusztításában. Erre nincs mentség nem tehetünk úgy, mintha ahhoz a magyar fegyveres testületeknek semmi köze sem lett volna. Ha igénylik ajánlok pár könyvet, amelyeket a pokolból visszatérő szemtanúk írtak.

Még nem késő Önöknek sem fejet hajtani, gyertyát gyújtani a sok ezer ártatlan felnőtt és gyermek emlékére.

Napjainkban újra ordas eszmék uralják a magyar közéletet

Minden magyar demokratának, hazafinak minden lehetséges módon tiltakoznia kell a gyűlölködés, a zsidózás, a faji megkülönböztetés minden formája ellen. Gondoljunk a debreceni áldozatokra, akik „bűne” az volt, hogy zsidók.

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

1 Comment

1 Comments

  1. Molnár Cintia

    2019.07.03 13:17 at 13:17

    Ti minden dolgot, imádtok össze szarozni!
    A ti bandátokból volt-e valaki
    a Trianoni diktátumról megemlékezni?!
    Volt-e valaki közületek a Gulágra elhúrcolt, 800 ezer emberre történő megemlékezésen?!
    Esetleg hozhattatok volna egy szál virágot!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük