Kerítésen innen
Aki jó magyar, magyartól veszi a betevőt! – feltéve, hogy megtudja fizetni!
Aki ezekben a járványtól vészterhes napokban vette a bátorságot és maszkban-kesztyűben, tömött pénztárcával kiballagott valamelyik piacra, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy áru van dögivel, csak minden a duplájába kerül, mint egy hónappal ezelőtt.
Nem hazafiság kérdése, sokkal inkább a bukszáé!
Az első ámulatból felocsúdva a lelkes vásárló feltehetően betért a piac után egy közértbe is, ne adj Isten egy sokat kárhoztatott multihoz, ahol a sokat próbált vásárolni szándékozó ámulva tapasztalhatta, hogy ott az árak minimális mértékben emelkedtek. Ebből következően zömünk az „idegenszívűnek, kizsákmányolónak, nemzetellenesnek” kikiáltott boltokban tömik tele a kosarukat és nem azért, mert kevésbé szeretik hazájukat, hanem mert ezt engedhetik meg maguknak.
Az árú szép, friss és megfizethető!
A közösségi oldalon találtuk, nézzék a példát a fentiekre:
„A fotó Győrben készült!
Kíváncsi lennék arra, hogy ha a sokat szidott multik (akik változatlan áron, vagy olcsóbban adják az élelmiszert) nem lennének, akkor a szegény emberek mit ennének ebben a krízishelyzetben? A magyar kiskereskedők (tisztelet a kivételnek) megmutatták az igazi arcukat, az extraprofitért vállalhatatlan árakon árulják a portékát!
Egyébként a Miskolci piacon is ez a helyzet, a duplájába kerül minden!
Ezt csak azért írtam le, hogy a vészhelyzet után is emlékezzünk erre!”
https://www.facebook.com/zsolt.egyed.1/posts/2808996342499470
A kommentekből….
„Nem kell megvenni . Rohadjon rájuk . Ki lehet bírni , hogy a tescoba meg ilyen helyeken vegyünk ahol nem emeltek árakat . Ők meg köszönjék maguknak , hogy belefektették a pénzt , és nem jön vissza semmi , mert rájuk rohad .”
„Így kurva nehéz lesz az embereket ràvenni, hogy ne multitól vásároljanak… ez biztos út a csődbe”
„most szembesülünk a tènyekkel hogy kik is a kizsákmányolói a Magyar nèpnek! Ha nem lennènek a multi cègek itt nagyon sok embernek nem volna munkája!”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Két, látszólag egymással köszönőviszonyban sem álló hír, amit a letelepedési kötvény-biznisz kapcsol eggyé
- Találós kérdés – ki üzente kinek: ‘…beszélj, beszélj még többet, ezzel segíted saját magad a kurzusváltást’
- Gábor György: ‘…vajon Orbánt a katolikus vagy a református pokol fogadja-e majd magába. Nagyon nem mindegy’
- Orbán tényleg senkit nem hagy az út szélén – Az európai elfogatóparancs ellenére ‘zsíros-gyanús’ állást kapott a lengyel közszolga
- Orbán Viktor és kísérete lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál
- 75 éves korában meghalt Galkó Balázs – Legyen könnyű neki a föld!
- Őszintén a hétvége időjárásáról
- A kormány tovább bővítette azok körét akik pályázhatnak a 3 milliós kocsma támogatásra
- Újabb Kövér-sarc: ezúttal 11 milliót húzott be…. kinek is?
- Szijjártó jártában-keltében belebotlott a kis Trumpba
Gerencsér Gábor
2020.03.26 18:55 at 18:55
Az efféle kufárokra rohadjon rá az árú, ezáltal ne legyen bevétele, finoman fogalmazva, ALJAS amit az ilyenek tesznek.