Connect with us

Kerítésen innen

Aki nem próbálta, nem tudja – művészek segítenek megérteni, mi is az otthonápolás 0-24-ben

Megosztás

Az otthonápolásról csak sejtésük lehet azoknak a mázlistáknak, akik nem tapasztalják nap, mint nap azt a hatalmas, minden percben a maximálisat követelő feladatot, amit ez jelent.

otthonapolas
Megosztás

Az otthonápolásról csak sejtésük lehet azoknak a mázlistáknak, akik nem tapasztalják nap, mint nap azt a hatalmas, minden percben a maximálisat követelő feladatot, amit ez jelent.

Hátha így megérti, akit illet….

Ismert művészek, sportolók láttak el egy sérült gyereket egy napig, hogy megmutassák, milyen embert próbáló feladat az otthonápolás. Lackfi János etette, Gálvölgyi János mesét olvasott neki, Zala György kenus pedig azt mutatta meg, milyen nehéz egy embert emelgetni a nap 24 órájában.

 

„Lépjünk, hogy léphessenek”

A filmet a „Lépjünk, hogy léphessenek” civil szervezet készítette. Évek óta harcolnak azért, hogy az otthonápolásért járó díjat emeljék meg, és ismerjék el az otthonápolást foglalkoztatási jogviszonyként.

Ma Magyarországon körülbelül 50 ezren ápolják otthon folyamatosan tartósan beteg vagy sérült hozzátartozójukat, amiért a legtöbben mindössze 29-44 ezer forint közötti összeget kapnak havonta. Azért ennyit, mert hozzátartozójuk segédeszközzel tud a lakásban mozogni. Aki teljesen mozgásképtelen embert ápol, az is csak 52 ezer forintot kap.

Azért, hogy legyen összehasonlítási alap

A fentiek az elmúlt két hétben napvilágra kerülő, eddig szekrényben csücsülő és onnan kieső csontvázak adataiból szemezgetett.

Figyelemfelhívás

50 ezer forintos emelésért és a foglalkoztatási jogviszonyért tartottak szeptember közepén figyelemfelhívó akciót a Parlamentben az otthonápolás képviselői. Azt mondják, az otthonápolás 24 órás elfoglaltság, amit valódi munkának kellene elismerni és e szerint támogatni.

Az érintett szenvtelenül halogat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy már előkészítették az ápolási díj januári emeléséről és szabályozásáról szóló intézkedéseket, amik hamarosan a kormány elé kerülnek.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük