Connect with us

Kerítésen innen

Akik elhiszik a „tanár-háromhónap szünet”-dumát, azok ma miért viszik, küldik iskolába a gyerekeiket, unokáikat?

Megosztás

Június elseje lévén ma kezdődik a tanárok gigaszünete, amiről Parragh közszolga olyan „tényszerűen” beszélt és sokuk buzgón pakolja is már a koffert, hogy időben elérje a pedagógusfizuból összespórolt megérdemelt vakációjára induló repülőjét, aminek úti célja valamelyik felkapott egzotikus nyaralóhely. A történet ezen pontján ér bilibe a kéz és az álmok helyett marad a valóság….

Megosztás

Június elseje lévén  még néhány nap és kezdődik a tanárok gigaszünete, amiről Parragh közszolga olyan „tényszerűen” beszélt és sokuk buzgón pakolja is már a koffert, hogy időben elérje a pedagógusfizuból összespórolt megérdemelt vakációjára induló repülőjét, aminek úti célja valamelyik felkapott egzotikus nyaralóhely. A történet ezen pontján ér bilibe a kéz és az álmok helyett marad a valóság….

„…Itt a június, itt nyár…”

Balatoni József, -Jocó bácsi- aki gyakorló középiskolai tanár közösségi oldalán írt figyelemfelkeltő bejegyzést főként azoknak címezve, akik egyetértenek a parraghi mondandóval.

„Mondjuk ezt kevésbé éreztem, amikor sétáltattam Marcit, és elkapott minket egy felhőszakadás, és alsógatyáig áztam… De közben rájöttem, miket olvasok, látok, hallok. És hát ami a zinterneten van, az mind igaz.

Nekem szabad a nyaram, három hónap nyáriszünetem van tanárként. És igen, valóban. Ez mától kezdődik. Délután indul a repülőgépem, már izgatottan pakolom össze a fürdőgatyáimat. Annyi pénz maradt nálam a Covid miatt, és annyit tudtam félretenni a tanári fizetésemből, hogy egy hónapot töltök a Maldív-szigeteken. Mától. Mert nyár van, meg három hónapos szünet.  Örülök, hogy szeptember 1-ig az iskola közelébe sem kell mennem, szabad vagyok, mint a madár. Végre. Hisz megírták, akkor így is van. Minden szó igaz.

Mondjuk nem tudom, hogy akik ezt vallják,

írják, hangoztatják, ma miért viszik, küldik iskolába a gyerekeiket, unokáikat? Szerintük ki lesz velük, ha mi már szabadságon vagyunk? Mert ugye a matek kijön, az meg egzakt, a három hónapos szabad nyár meg három hónap. Mától. Szeptember 1-ig. Juhuuuu.

Aztán persze egy dörgés visszaránt az életbe, arcon vág a valóság

Ma 7 órát tartok, ha helyettesíteni kell, akkor 8-at. Ebből két témazáró. Amit ugye ki is kell majd javítani.

Naivan hiszem, hogy talán tudnak gondolkodni az emberek. Meg számolni. Mondjuk háromig. És nem agyatlanul böfögnek vissza mondatokat, amiket hallanak, vallanak. Tényleg….”

A kommentekből….

„És mennyi olyan ember van aki majd ezt “ elolvassa” és tényleg elhiszi a három hónapot, a repülő jegyet no meg a Maldívot…”

„Szólhattál volna előbb, hogy ma már ne keltsem fel a gyerekeket, mert a tanári kar elutazik”

„S én elindultam munkába. El is felejtettem, hogy ma már június van. Még a bérletem is ma jár le. ? Majdnem megvettem másodikától. Tegnap azt mondta egy ismerősöm a pedagógus napi juttatásra, hogy több, mint a semmi és képzeljük el mi lenne, ha semmit nem adnának! Annyit tudtam mondani, hogy kb ugyanez.”

„Jó, hogy mondod… Pedig nekem mára is behívtak gyereket vizsgálatra… Lehet, hogy szólnom, kéne, mert a főni rosszul tudja… ?? Pedagógiai szakszolgálatban dolgozom. Nálunk nem is tanév, hanem sima év számolódik, mert nekünk -az ünnepnapokat kivéve- folyamatos nyitvatartásunk van. Annyi, hogy meg kell szervezni, hogy ki és mikor megy szabira, mert mindig bent kell lenni valakiknek, vizsgálunk, folyamatosan megy a korai fejlesztés is. Teljesen olyan, mint egy rendes munkahely (már nem mintha az iskola vagy az óvoda nem lenne rendes…) Amúgy meg… A szülők vannak a legjobban „felhàborodva” a telefonban, mikor az adminimsztrátorunk hívja őket vizsgálat miatt, hogy „mégis mit képzelünk, hàt nyàri szünet van, ők nyaralnak/nem érnek rà/gyereknek nem jó, mert tàborban van, aztàn a mamànàl/külföldön vagyunk/Balatonnál vagyunk/miért nem jó szeptembertől?” Más szünetekkor meg hogy holnap màr karàcsony van/két nap múlva húsvét/miért kell bejönni a téli szünet kellős közepén/stb”… Én is dolgoztam például „húsvét kedden”, mikor még „tavaszi szünet” volt. Kell a szabadnap, mert két nappal ezelőtt még a szabadságom terhére voltam 5 napra képződni. Igen, a szabadságom terhére!!!! Majd meglátjuk, hogy mennyire jönnek be ezek a gyerekek és szülők a nyáron, és mennyire fogcsikorgatva, mert „szünet van”… Nyári melegben meg a szülők panaszkodnak a legtöbbet, hogy „ilyen melegben miért kell kínozni a gyereket?” Persze a pedagógusok szabiját is ki lehet adni szorgalmi időszakban (aka az év bármely időszakában), de nyilván az embereknek az sem lenne jó, mert a két nap „tavaszi szünet” is zavarja őket….Soha, semmi nem jó…”

„Mit nekünk a Maldív-szigetek! Sokkal jobb Krétán a tantestületi csapatépítő-tréning! A nyaralás befejezésének időpontja még bizonytalan, mert még nem tudni a tanév rendjét. Az biztos, hogy július sokadikáig HOLIDAY!”

„Látod Jocóbá, nálatok 3 hónap pihi, tűzoltóéknál az adrenalin fröccs. Nekünk eü szakdolgozóknak meg mi marad….az arcpirítóan megemelt fizunk.
Áá á, fogjunk má össze ”

„Sajnos nem tudnak, és egyszerűen nem is fognak sohasem. A 3 hónap, az 3 hónap. Mert eddig ér az eszük. Pontosan ez az időszak a tanév legnehezebb időszaka, mindegy, hogy általános, vagy középiskola. El sem tudják képzelni, de az természetes, hogy suliba megy, kirándulni viszed, táboroztatod, évet zársz, érettségiztetsz, adminisztrálsz, és talán a július! hónapot végig tudod pihenni. ”

Aki lemaradt volna….

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke interjút adott a Népszavának, amiben többek között sajátos módon „motiválta” a csekély fizetésért dolgozó tanárokat, tűzoltókat. Bemelegítésként, no meg azért mert Ő mindenhez „is” ért ezt mondta:

„Mi magyarok a Kárpát-medencébe érkezésünk óta bajkeverő nemzetnek számítunk Európában, mindig mi voltunk a rebellisek. Mi nevén nevezzük a gyereket, miközben az ugyanazon problémákkal küzdő országok, mint Szlovákia, Ausztria vagy éppen Svájc lényegesen óvatosabban fogalmaznak. Ők inkább az oldalkocsiban ülnek a motor mellett. Ugyanoda tartanak, csak ott kevésbé vág a szél. A lengyelek pedig történelmi okok miatt olyan érzelmi töltéssel hoznak minden döntést, ami által saját malmukra tudják hajtani a vizet….”

A KATA-átfazonírozással kapcsolatban is van véleménye:

„A kamara többször is megfogalmazott javaslatokat az adónem igazságosabbá tételéhez, hogy ne a munkaviszony kiváltására, hanem valós vállalkozói tevékenységhez használják azt. Egy falusi fodrász, aki az egész falunak vágja a haját az a vállalkozó, akire ezt a kedvezményes adózást annak idején kitaláltuk. Az viszont nem helyes, ha például egy ügyvéd, biztosítási ügynök, bróker, IT szakember, aki lehetne normál foglalkoztatott, így bújik ki az adózás alól. Meglepő módon egyébként az állatorvosok közül kerül ki a legtöbb katá-s….”

A tanárokkal kapcsolatban:

„….sokféle motiváció létezik: a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek. Minden egyes szakmánál más és más. Egy tűzoltót motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket. A kassza persze mindenkinek egyformán csörög, így valamiféle egyensúlyt a kormánynak kell létrehoznia….”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Már Horváth Péter a kormányközeli Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is aggódik - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük