Connect with us

Ez a nap

Akit nem üldöznek el, azt kirúgják

Megosztás

A felmondási hullám közepette a kormány titkos határozatban tovább csökkentette az érdemi munkát végző köztisztviselők létszámkeretét.

Durvuló felmondási hullám

A lakástámogatási osztályok kiüresedése miatt van megye, ahol válságértekezletet hívtak össze, máshol a gyámügyi és egyéb, életet közvetlenül érintő hivatali ügyintézés lehetetlenül el a durvuló felmondási hullám miatt, írja az index.hu. A portál tucatnyi olvasói levél nyomán jelenti ki, a 12 órás napi munkaidő és az alacsony bérek csak a jéghegy csúcsát képezik, a kiszolgáltatottság miatt egyre nő a felmondási hullám. A levelek szerint sok helyen annyira kevesen maradtak, hogy az már az érdemi munkavégzést is lehetetlenné teszi. Ennek ellenére azt közölték velük:

a kormányhivatalokban és központi államigazgatási szerveknél nem tervezik a kiesők pótlását.

Újabb létszámcsökkentés

Márciusban 2500-an mondtak fel, mert nem fogadták el azt a jogszabályváltozást, ami a köztisztviselőknek hosszabb munkaidőt, az eddiginél több munkát és kevesebb szabadnapot jelent. Újabb, sőt, talán még súlyosabb káoszt vetít előre, hogy mindeközben újabb leépítés várható. Ezzel kapcsolatban írt a 24.hu is pénteken, felidézve: mindez onnan derült ki, hogy Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke már felszólalt az ellen, hogy a 2019. március 21. reggelre bejelentett számokkal

újabb 2477 fővel próbálják csökkenteni a területi igazgatáshoz tartozó állományt; titokban, előzetes egyeztetés nélkül.

A létszámkeret-csökkentés a portál szakmai forrásai szerint sok helyen egyébként is betöltetlen álláshelyeket érint, de van ahol a munkaerőhiány ellenére is elbocsátásokat eredményez. A helyzet súlyosságát Budapest Főváros Kormányhivatalának esetével szemléltetik: annyian mondtak fel, hogy van olyan osztály, ahonnan mindenki elmegy, vezetőstül. Máshol összesen ketten maradnak a 20-ból.

Boros Péterné szakszervezeti vezető szerint a fővároson kívül még sokkal rosszabb a helyzet, biztos tehát, hogy az állampolgárok érzékelik az ügyintézés akadályokba ütközését, lassulását, sőt, esetenként ellehetetlenülését.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó

MKKSZ: több ezren támogatják a márciusi sztrájkot

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük