Meddig lehet tűrni a tűrhetetlent?


Ahogy az várható volt, megszavazták a „kulturális stratégiáról”, a „Nemzeti Kulturális Tanácsról” szóló „nemzeti”, azaz fideszes, „törvénynek” nevezett handabandát.

E „törvény” fölösleges és ártalmas

– mármint a kultúra szereplői és fogyasztói szempontjából –, előkészítetlen, kivételes eljárásban való „tárgyalása” megindokolatlan, tehát törvénysértő is; elfogadása ezért jogellenes. Ettől persze még értelmetlen volna az alaptákolmány-bírósághoz fordulni…

A bevezető nemzeti hablaty rögtön megmutatja, miért is „fölösleges” ez a „törvény” azok számára, akik a kultúra szereplői, fogyasztói; és megmutatja azt is, mi a „kormány” célja vele. A „nemzeti hablatyban” szó esik innovációról (Palkovics kedvéért..?), kreatív iparról, nemzetgazdaságról – csupa olyan dologról, amelynek megemlítése is az állítólagos célok felől nézve közönséges hülyeség. Létrejön a Nemzeti Kulturális Tanács, amely szakmai alapot ad a kulturális ágazat stratégiai irányításához.

„Szakmai alapot”…

Hogyne, hiszen maga a „tanács” is kizárólag „szakmai” alapon jött létre…

Egyetlen szempont létezik, amely „értelmet” ad ennek a gyalázatnak: ez pedig a Fidesz, a „kormány” önkényes hatalomérvényesítésének szempontja. „Kulturális hegemóniára” törekednek, és nem érdekli őket, ha erre csak a kultúra vesztével tehetnének szert. Közpénzből klientúrát vásárolnak maguknak, és úgy tesznek, mintha minden rendben volna.

Végtelen azok sora, akiket ez a hatalom megsértett

De „ügyesen” csinálják: mindeddig többé-kevésbé sikeresen lehetett kijátszani egymás ellen a sértetteket. És mindeddig számíthattak, most is számíthatnak megvesztegetett, megvásárolt szakmabeliek támogatására. S hogy „törékeny” az ellenzéki egység, azt ez ügyben is érzékelhettük.

El kell jönnie annak az időnek, amikor e szakmabelieknek számot kell adniuk magatartásukról. El kell mondania az MMA-nak, az MMA elnökének, Vidnyánszkynak és társainak, hogy miért nem tette szóvá például a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia kirekesztését. Mindazoknak, akiket a „kormány” e „törvény” ügyében „meghallgatott” (minden bizonnyal ez is hazugság), el kell mondaniuk, miért nem hiányolták az „egyeztetésből” tiltakozó, kirekesztett társaikat. Számot kell adniuk arról, miért nem éltek e diktátum megbuktatásának pillanatnyilag egyedüli lehetőségével, a fölkínált pozíciók visszautasításával. Miért nem követelték a törvényjavaslat visszavonását, a teljes körű és valódi egyeztetést. Miért hazudják(!) demokratikusnak a nyers önkényt.

Röviden: miért árulták el társaikat, a szakmát

És el kell gondolkodniuk a parlamenti ellenzék képviselőinek is. Például azon, tehetnek-e valamit a rendszeressé tett kivételes eljárások ellen. Egy dolog biztosnak látszik: a részvétel az ilyen eljárásokban lényegében legitimálja az elfogadhatatlant.

A kivételességnek mégsem lehet egyedüli indoka, hogy a többség megszavazta! Kell mögötte valami, ami valóságos indok, vagy legalábbis annak tűnik. A „kormányzati érdek”, amelyre Semjén kifejtetlenül hivatkozott, nem az. Ahogy például nem tekinthető „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek” semmi sem csak attól, hogy Orbán Viktor elrendelte…

Kell most már valami, ami az eddigieknél erőteljesebb ellenállást képes fölmutatni: nem elegendő fekete maszkkal eltakarni az arcunkat. Például meg kellene csinálni azt az „alternatív parlamentet”, amelyről többen is beszéltek. Ott meg lehetne vitatni a „kormány” gyalázatos indítványait az érintettek részvételével, és ezzel szervezni lehetne az ellenállást.

Szükség van a „szabad városok” valóságos és tevékeny szövetségére. Olyan szövetségre, amely képes és hajlandó akár nyílt konfliktusok vállalására a kormánnyal.

Persze, igazából nem tudom, mit lehetne, mit kellene tenni – de nem is nekem kell tudnom: vannak, akiknek erről kell gondolkodniuk, és cselekedniük is kell. Mindenesetre nagyon úgy érzem, eljött az ideje a nyílt ellenállásnak. De vigyázzunk: az idő nem vár a tétlenekre, a csak fecsegőkre! Abban biztos vagyok, hogy nem szabad 2022-t emlegetve várakozni: ahhoz, hogy akkor a Fideszt végre megbuktassuk, békés eszközökkel, de olykor a szervezett polgári engedetlenséget is vállalva kell megtenni mindent, hogy lehetőleg már 2022 előtt bukjon az önkény.

Kell, hogy a külön-külön vérig sértett rétegek találkozzanak végre.

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?

Meddig lesz még úr a betyárság
És pulyahad mi, milliók?

A holnap csak akkor lesz a miénk, ha akarunk, ha merünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét