Connect with us

Állati

Alacsony vérnyomás ellen Fidesz

Orbán
Megosztás

Hétvégén a főváros egyik szállodájában töltöttem pár napot. A szobában volt televízió is, ahol 20 adót lehetett fogni. Gondolom, mivel a vendégkör többnyire külföldiekből áll, ezért két adó kivételével a többi német, olasz, orosz, sőt román csatorna volt. 

 Kis agyi vértódulás

A két magyar nyelvű televízió adó a M1 és az M4 volt. Nem sok időt töltöttünk a szobában, a szombat esti színházi programra készülődés közben – míg a nejem éppen a frizurájával foglalatoskodott, jómagam az M1-re kapcsoltam. Éppen akkor, amikor a 18.00 – órai hírek kezdődtek. Az első tudósítás arról szólt, hogy az MSZP kongresszusán Karácsony Gergelyt választották miniszterelnök-jelöltnek.

Ennyi volt a hír, majd elkezdték a zuglói polgármestert mindennek elmondani, kivéve, hogy rendes ember. Szakértőket szólaltattak meg, riportokat vágtak be, mind arról szólt, miért nem bízhatnak a magyar választók Karácsonyban. Úgy tíz percig bírtam, nem vágtam semmit a szoba tartozékához, inkább a kikapcsoltam a készüléket. Párom elmondott persze mindenféle hülyének, minek kell ilyen adót nézni, hisz’ otthon egy percet sem kapcsoltam még a magyar hírcsatornára.

Orbán egyenlő a hazával, és az nem lehet ellenzékben

Magyar állampolgárként úgy érzem, jogos volt a dühöm. A közszolgálati magyar televíziót több mint évi 80 milliárd forintból tartjuk el, közpénzből készülhetnek a műsorok. A közszolgálat azonban Orbán Magyarországán azt jelenti, hogy Fidesz. Ami a Fidesz hatalmi céljait szolgálja, az egyben a „közérdek” is, hiszen tudjuk, Orbán Viktor egyenlő a hazával, aki nem lehet ellenzékben.

Elgondolkodtam azon, hogy amikor a Fidesz is elfogadja az országos listáját, és Orbán hivatalosan is miniszterelnök-jelölt lesz, vajon miképpen lehetne „sportszerű” a közszolgálati televízió, amikor felkonferálja a jelöltséget.

A szombat este hallottak alapján az alábbi szövegre gondolok:

” A Fidesz-KDNP országos listáját Orbán Viktor vezeti. A magyar politikai élet nagy kaméleonja hosszú utat tett meg az újabb miniszterelnök-jelöltségig. Egykor még loboncos hajú, liberális gondolkodású ifjú, a porba alázta a kereszténydemokratákat, hazugnak nevezte az Antall -kormányt. Egykori barátjával, Simicska Lajossal  arra szövetkeztek, hogy a politikai hatalom mellé, megszerzik mindazt a vagyont, amire csak rátehetik a kezüket. Az időközben tekintélyes pocakot eresztő Orbán 2010-es, második hatalomra kerülése után, sutba dobta a hagyományos demokratikus értékeket, illiberálisnak mondott „demokráciát” épített. Valóságos hűbéri rendszert hozott létre, példaképének Horthyt tekinti. A nevezetes G-nap után volt szobatársával megszakadt minden kapcsolata, hozzá hűséges oligarchákat juttatott óriási vagyonhoz. Kórházak helyett stadionokat építtetett, ebben az ország világelső. A szavakban világszínvonalúnak hazudott egészségügyben, évente 32 ezer magyar ember hal meg azért, mert nem jutott időben megfelelő ellátáshoz. A jelölt családja ma Magyarország egyik legnagyobb vagyonával rendelkezik. Becslések alapján mintegy  200-300 milliárd forintra tehető – a többnyire strómanok nevén levő- családi felhalmozás.

Nem vagyok naiv

Tudom ilyen szöveg a közszolgálatinak hazudott pártmédiában nem fog elhangzani. Amíg eljön az igazság pillanata, egyet tehetek: megírom. Talán lesznek néhányan, akik elgondolkodnak azon, hogy tényleg ilyen országban akarunk-e élni, április 8-a után is? Még nem késő, a szavazófülkében senkinek sem fogják a kezét.

Kapcsolódó

Németh Szilárd: aki fizet, az muzsikáltat

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük